Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Előszó helyett: a szerző magamentése
és specifikus műalkotás általános törvényszerűségei deríthetek fel. Csakis e kutatások eredményeit felhasználva lehet megkísérelni a színjáték történetének uj módon való vizsgálatát. E meggondolás alapján könyvem két kötetből áll. Az első kötet, amelyet az olvasó most a kezében tart, bizonyos elméleti meggondolásokat tartalmaz a színjátéknak a művészetek rendszerében elfoglalt helyzetével kapcsolatban s ugyanakkor - ez elkerülhetetlen - bírálja a szinjátékelmélet és a színháztörténet hagyományos módszereit is. A második kötet viszont az európai színjáték történetével kapcsolatos konkrét kételyeimet tartalmazza: azokat a gondolatokat, amelyek a rendező szemében kétségessé tesznek bizonyos közismert történeti tényeket az elmúlt korok színjátékéra vonatkozóan. Az első kötet inkább elméleti tendenciájú, a második viszont az elsőben kifejtett elméleti gondolatok szemléletes alkalmazása az európai színjátszás különböző korszakaira. De hogy az olvasó már az elméleti rész kezdetén is képet kapjon arról, hogy miféle kételyeket fogok a második kötetben kifejteni, még az elméleti fejtegetés előtt - ahogy ezt manapság filmes szakkifejezéssel mondani szokták -, még "focim előtt", egy kiragadott korszak történeti vizsgálatából is megpróbálok Ízelítőt adni. Elöljáróban még csak egyet. Sem elméleti, sem pedig történeti vonatkozásban nem törekszem, nem is törekedhetek teljességre, a téma teljes kimerítésére. Munkám célja egyelőre mindössze a gondolatébresztés. Valójában rengeteg további kutatást igénylő téma felvetése e könyv, s az üyen irányú további kutatások egy részét talán magam fogom a későbbiek során elvégezni, talán mások kapnak hozzá kedvet. S ha e későbbi kutatások esetleg valamelyest előbbre viszik majd a színjáték valódi megismerését célzó tudományt, akkor amatőr kirándulásom a tudomány területére nem volt hiábavaló. Végezetül- Ígérem, utoljára - még egy szót a detektivregényrőlE jnüvek hőse szinte kivétel nélkül mindég a magánnyomozó, aki többnyire passzióból - s nem egyszer a hivatásos nyomozók orra alá akarva-akaratlanul borsot törve - próbál egy-egy komplikált "esetet" felderíteni. Ez legtöbbször sikerűi is neki, látszólag tehát siker koronázza tevékenységét. Valójában azonban eredménye mit sem ér a hivatásos "nyomozók" közbelépése nélkül, hiszen a magánnyomozó által felderített "bizonyítékokat" ők használhatják csak fel, mivel a törvény védelme és érvényrejuttatása mindég a hivatásos "nyomozók" dolga. És ezt minden magánnyomozónak tudnia kell, mielőtt még munkájához fogna. Budapest, 1966 telén. 17
