Katona Ferenc: Szabálytalan színháztörténet. I. - Korszerű színház 93. (Budapest, 1967)
Miért játszott három színész hét szerepet?
A beszédritmus tekintetében is akadnak komoly problémák. Ugyanis a hallgatóság nagy távolságából fakadóan előálló h a n g i nt e rferencia szükségessé teszi az á 1 1 a n d ó lassú, tagolt beszédet, ellenkező esetben ugyanis a tempó az érthetőség rovására menne, mégpedig nem is kis mértékben. Itt tehát ellentmondó vonásokat találunk a struktúrában, ez viszont önmagában véve lehetetlenség. Akkor juthatunk tehát csak helyes eredményre, ha ezeket az ellentmondásokat ki tudjuk küszöbölni. Ennek pedig az az alapfeltétele, hogy az ellentmondó adatok közül az egyiket ki kell zárnunk mint hamis adatot, vagy hamis feltételezést. Az egyik adatcsoport viszont példánkban bizonyított és vitathatatlan tény. Ez az antik görög színház nagysága, a színészi szerepkörök elhatárolatlansága és a maszk. Ezeket tehát nem vonhatjuk kétségbe, ezeket nem küszöbölhetjük ki további kutatásainkból. Marad a másik tényező: az a feltételezés, hogy a hangnak a jellemábrázolásban a maihoz hasonló szerepe lett volna. Ez már valóban kizárható feltételezés, mivel csak az bizonyítja, s az is csak igen-igen halványan, hogy az arcjáték hiánya mellett legalább a hangnak kellene a színészt segítenie a jellemábrázolásban. Ez azonban úgy látszik nem elegendő bizonyíték s igy az ellenkező előjelű obje ktiv bizonyitékok alapján sajnos el kell vetnünk azt a feltételezést, hogy az antik görög színjátékban a színész hangjának döntő ábrázolási funkciója lett volna. Most vagyunk azután bajban. Hiszen az eddigiekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a manapság használatos színészi kifejezőeszközök közül a két legfontosabb a görög színházban - részben egyáltalán nein, részben csak jelentéktelen mértékben - volt használatos. Akkor viszont felmerül az újabb kérdés: milyen kifejezőeszközök állottak az egykori görög színészek rendelkezésére. Menjünk ismét sorjában. Az alapjellem ábrázolásához segítséget nyújtott a maszk, hiszen az ábrázolta a figura általános jellemzőit, tehát, hogy nő-e vagy férfi, öreg-e vagy fiatal, ur-e vagy szolga, s feltehetően még azt is hogy jó ember-e az illető, vagy gonosz. Persze a maszk is csak elnagyolt vonalakkal ábrázolhatta ezt, mivel a nagy nézési távolságból kifolyólag a maszkon finomabb részletek nem érvényesülhettek. Sőt az is valószínű,hojy a maszkok készítésénél ugyanezen okokból bizonyos sztereotipiákat és sematikus egyszerűsítéseket alkalmaztak. A következő statikus jellemábrázolási lehetőség, még mindég külsőséges eszközzel, a jelmez és a személyi kellék. Az eddigiekből, úgy vélem, nem nagy merészség levonni azt a 120
