Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1922 - 1924
a színpadi változatot tekintette véglegesnek és ebben a formában publikálta színdarabját., Teljesen bizonyos, hogy Osztrovszkij, ha élne, semmi kivetnivalót nem találna az Erdő mejerholdi felfogásában, a megszokás által helyenként elhalványult szöveg megújításában és megerősítésében. Me jerhold az a fajta drámaíró-rendező, amilyent minden igazi színházi korszakban ismertek./Aiszkhülosz, Szophoklész, Plautus, Hans Sachs, Lope de Bueda, Shakespeare, Molière, Goldoni, Lessing, Goethe stb./ Mejerhold feltámasztotta a szintetikus színész típusát is, aki a maga sokrétű funkciójában tökéletesen uralkodik biológiai "apparátusán". A XIX. század polgári színésze, elsősorban "beszélő, lény" volt. Mejerhold joggal hasonlította egy mindennap lemezt cserélő gramofonhoz: ma Puskin szöveget mond, holnap pedig egy harmadrendű irócskáét. "Bármilyen jelmezzel vagy parókával cicomázza is fel magát, a színész csak beszél, beszél és beszél." Mejerhold színésze mást is tud: énekel, táncol, tökéletesen ismeri a mozdulatok nyelvét, nagyszerűen edzett testtel rendelkezik, valóságos akrobata /.../. De Mejerhold nem szorítkozott csupán arra, hogy a színész igazi művészetét támassza fel, hanem a népi hagyományokban egyszersmind az előadás formájának a megújítására is ösztönzést talált. Azzal kezdte, hogy halálos csapást mért a festett vásznakkal elárasztott régi színpadi keretre, amelyet rivalda választott el és függöny zárt el a nézőtértől. Ez a színpad a reneszánsz hanyatlásának idején /XTI. század/ született és azoknál az opera- és balettelőadásoknál alkalmazták, amelyek a henye arisztokrácia "szemgyönyörködtetését" szolgálták. A burzsoázia pedig felújította és ide költöztette a drámát. így maradt fenn egészen napjainkig, néhány jelentéktelen változtatással. A mi korunk azonban elveti a steril esztétikumot, a mozdulatlan kontemplációt; dinamikus, sokmozgásos előadást igényel, amelyet képtelenség megvalósítani a statikus jellegű reneszánsz színpadon. Mejerhold volt az első, aki ezt megértette és levonta belőle a következtetéseket. Segítségül hívta az angol és spanyol népi színjátszás törekvéseit, azt a szinháztipust, amelyet elnyelt a XVII. századi olasz udvari szinpadrendszer gyö-84
