Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1922 - 1924
A Popova készítette elég nagy és bonyolult szerkezet az előadás különböző részeiben teljes egészében felhasználásra került. Úgy lehetett játszani vele, mint egy kalappal vagy egy legyezővel. Teljességében azonban csak a törnegjelenetekben és a cselekmény csúcspontjain használhatták. A fennmaradó időben a színészek a szerkezet különböző komponenseivel játszottak : egy paddal, egy ajtóval, egy ablakkal, egy lépcsővel, egy lejtővel, egy emelkedővel, egy állvánnyal, a gépkonstrukció egyes részeivel. A szerkezet részelemeit a játékot szolgáló tárgyaknak tekintve, a konstruktivisták megállapították, hogy ez a játék jól szolgálja, a szinpadi hatásokat. Minden részletelem egy-egy gag sikerétsegitette elős felemelkedést, leesést vagy hirtelen eltűnést stb. Hála a standard szerkezet sokrétű alkalmazásának, erre minden esetben meg is volt a lehetőség. Megsokszorozta a különböző formájú "emelvényeket", noha a konstruktivizmus egységes standardekre törekedett. Az elméletnek, ha következetes akar maradni, el kellett volna vetni a gyakran egymással meg nem férő elemek öszszeillesztését, amelyeknek az volt a szinpadi szerepük, hogy a szinész számára a játékot biztosították. Második szakasz: "Tarelkin halála" A probléma megoldása érdekében tehát fordítva jártak el: ahelyett, hogy a különböző "emelvényeket", játékelemeket illesztették volna össze, a főszerkezetet bontották részekre és a részelemeket használták fel a színészi játék követelte színhelyek szerint. Ezeket a részelemeket nem anyagszerüségükben, hanem stilus szerint egységesítették: azonos szinü, egyforma farácsok voltak és a színészek az ő segítségükkel zuhantak le, tűntek el, forogtak a tengelyük körül, röpültek a levegőben. A részelemek mindennapi tárgyak formáját vették fel: asztalét, székét, ülőkéét stb. Ily módon eltűnt a díszlet minden nyoma és a szinház utolsó emléke is. Az efajta előadás bárhol - kivéve a színházat és a színpadot - lejátszódhatott. 76
