Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1905 - 1917
az álszent és cinikus szoknyavadász álarcában jelenik meg - máskor pedig a szerző nevében vádol, ügy is mondhatnám, hogy maszkját a szerzőt fojtogató lidéroek alkotják. Azt a fájdalmas maszkot, amelyet Moliére-nek az udvari előadások alatt vagy álnok felesége előtt kellett viselnie. Csak a színdarab végén adja rá marionettjére a Sevillai csábitónak /Tirso de Molinas. El Búrlador de Sevilla/ az olasz szerzőktől ellesett maszkját. A legszebb bók, amelyről Molière Don Jüanjának rendezője és tervezője álmodhat, előadásunk becsmérlőjétől, Benois-tól származik amikor "elegánsan kicicomázott vásári bohóckodásnak" nevezte a produkciót. A maszkok színháza mindenkor vásári szinház volt és a maszkra, gesztusra és mozgásra épülő színházművészet fogalma összefügg a mutatványos bódé fogalmával Molière a franciák legnagyobb szinésze, ugyanakkor a Napkirály fő szórakoztatója, balett-vigjátékaiban gyakran idézte fel mindazt, amit gyermekkorában Gautier-'Garguille vásári színpadain vagy más, Saint-Germain-i mutatványos bódékban látott. 53