Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1905 - 1917

za az életben látott arcokat. És nincs szüksége a jokulátor technikájára, mert sohasem "játszik" a szinpadon, hanem "él". Nem fogja fel a szinház lényegét, a "játékot", hiszen az utánzó nem emelkedhetik a rögtönzés magaslatára. A rögtönzés azoknak a módszereknek a végtelen változatain és kombinációin alapul, amelyeket egykor a hisztriók fedeztek fel.

Bizonyos vagyok benne, hogy az ősi szinház felujitása magával hozza majd a komédiázás kultuszát és hozzá fogja segiteni a mai szinészt a teátrálitás alapvető törvényeinek felismeréséhez.

Ha a drámairó ehhez segítséget akar nyújtani, a szerepe arra redukálódik, hogy szövegvázlatot és prológusokat szerkesszen, amelyek sematikusan megmagyarázzák, amit a szinészek be fognak mutatni. Első hallásra a drámairónak ez a szerepe egyszerűnek tetszik, de csak első hallásra /.../. Azt kérdezik tőlem, hogy miért van szüksége a színháznak prológusokra, csalogató komédiákra stb.? Nem lenne elegendő a szövegvázlat? Nem, mert a XVII. századi olaszok és spanyolok, majd később a francia vaudeville-k kedvelte prológus és az azt követő csalogató komédia, a rövid befejező szónoklat a közönséghez - a régi színháznak mindezen elemei arra késztetik a nézőt, hogy az előadásban csak játékot lásson. Mihelyt a néző a színpadi lelemény hatása alá kerül, váratlan, rövid replikában, vagy pedig hosszú "félrében" emlékeztetik, hogy amit lát, az csak játék /.../.

A közönség és a kritika elitéli a kitalált mozdulatot, amelynek csak a szinpadon van értelme, elitéli az ennek megfelelő mozgást, amelyet csak a szinpadon fogadunk el, helyteleníti a szinpadi beszéd mesterkéltségét, mert a "teátrálitás” fogalma még nem tisztult meg az elhivatottnak nevezett szinészek kultiválta fellengősség salakjától /.../. Korunk szinésze, a metamorfózisra való törekvés érdekében tett erőfeszítései során arra törekszik, hogy saját "én"-jét megsemmisítve az élet illúzióját nyújtsa a szinpadon. Miért is kell akkor kinyomtatni a szereplők nevét a színpadra? Hiszen például Gorkij Éjjeli menedékhelyének előadásán a Moszkvai Művész Szinház a szinészeket igazi csavargókkal helyettesítette /.../. Nevezhetjük-e "interpretátornak" azt, aki arra törekszik, hogy "élethü" legyen? Miért kell a közönséget megtéveszteni?

51