Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)

1905 - 1917

rése felgyorsul, ha szembe kerül a cikornyás Versailles! világgal. Vajon mikor sajátította el Molière ezt a kíméletlen őszinteséget? Vidéki vándorlásai idejében sebtében összeütött mutatványos bódék­ban lezajlott vendégszereplései során? Vagy az éhezés elleni küz­delemben? De lehet, hogy a színésznők között - akiknek tünékeny szerelme annyi csalódást okozott neki - találta meg a fiatalos hevességű hangütést a francia költő. Az mindenesetre érthető, hogy XXV. Lajosnak, a rövid ideig tartó pártfogolás után, minden oka megvolt arra, hogy rideg magatartást tanúsítson Moliére-rel szem­ben. így megvilágosodik az ellentét a Hapkirály és a költő között. Az udvartartás pompáját árasztó díszletek közepette Molière Sgane­­relle-je a hánytatóról beszél. A szcenikai kifinomultság és a szö­vegből áradó komikus hatás kontrasztja harmóniába szerveződik és ez arra készteti a nézőt, hogy átadja magát a moliére-i szinház ha­talmának. Ilyen körülmények között zsenialitásának egyetlen vonása sen vész el. Mi a Don Jüant függöny nélkül játsszuk. Sem a Palais-fioyalban, sem pedig a Petit-Bourbonban nem úgy játszották. Miért tesszük ezt? Mert a függöny, még:±a nagy művész alkotása is, általában megfagyasztja a nézőt, aki azért jött, hogy a függöny mögött történendőket lás­sa, és szórakozottan, érdeklődés nélkül fogadja az eléje táruló festményt. A függöny felgördülésével a nézőnek bizonyos időre van szüksége, amig behatol abba a varázslatos atmoszférába, amelyben a szereplők élnek. Ha a szinpad az előadás elejétől a végéig nyi­tott, és ha a statiszták stilizált pantomim keretében a nézők sze­me láttára rendezik be a szinteret, akkor egészen más a helyzet. A közönség már a szinész bejövetele előtt magába szívja a kor le­vegőjét. Vagyis mindaz, amit az olvasásánál feleslegesnek és unal­masnak érzett, most egészen más megvilágításban jelenik meg előt­te . A nézőteret sem a szünetek, sem pedig az előadás folyamán nem kell elsötétíteni. A fények csillogása ünnepélyes érzetet kelt a szín­házlátogatóban. A szinész pedig a néző mosolyát látva, mintha tükörben csodálná magát. A Don Juan maszkjában játszó, nemcsak a Mathurine és Charlotte maszkját viselők, szivét ragadja el, hanem mindazokét a hölgyekét is a nézőtéren, akiknek szemét, a szerepé­ből áradó mosolyokra viszonzásként csillogni látja. 46

Next

/
Oldalképek
Tartalom