Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1895 - 1905
Másfelől, a szimfonikus zenekar részét alkotó művész fő értéke virtuozitása, amelynek ellenére, saját egyéniségéről lemondva, precízen végrehajtja a karmester utasításait. A "háromszög-szinház", a szimfonikus zenekarral azonosítva, magába olvasztja a szinész-virtuózt, kényszeríti, hogy személytelenné váljon és pontosan megfeleljen annak a feladatnak, amelyet a rendező kijelöl a számára. "Az egyenes vonal színházában" a rendező magáévá téve az Írói gondolatot, átadja a maga elképzelését a színésznek /a szerző és a rendező egy személyként jelentkezik/. Miután a szinész a rendező közreműködésével átvette az Írói elképzelést /a szerző és a rendező támogatásával/ a nézőhöz fordul, és szabadon tárja fel előtte önmagát, Így erősítve a szinház két alapvető tényezőjének, a színésznek és nézőnek kölcsönhatását. Hogy az egyenes hullámzását elkerülje, a rendezőnek egymagának kell megadni a a mű hangvételét és stílusát; "az egyenes vonal színházában" a szinész szabadon gyakorolhatja művészetét. A rendező, a színészekkel a darabról folytatott beszélgetés során feltárja elképzeléseit. A mű egészében hozzáteszi a saját koncepcióját. Szerelmes a darabba, szerelme magával ragadja a színészeket, és képessé teszi őket a szerző gondolatainak tolmácsolására. A beszélgetés befejeztével azonban minden szinész szabad kezet kap. Később a rendező ismét összehívja őket, hogy az előadás egyes részleteit összehangolja. Hogyan? Pusztán arra szorítkozva, hogy egyensúlyba hozza mindazt, amit ennek a kollektiv műnek többi alkotója önállóan kidolgozott. Ha már létrejött az az összhang, amely nélkül az előadás elképzelhetetlen, a rendező nem törekszik arra, hogy pontosan megvalósítsa a koncepcióját. Megelégszik azzal, hogy koordinálja az együttest, a különféle elképzelésekből eredő egyenetlenségek elkerülésére. A rendező várja a percet, amikor vissza-33
