Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1895 - 1905
változatában, az első felvonásban . nem láttuk, hová indulnak a színpadról kilépő személyek. Átlépdeltek a kis hidon és eltűntek valahová, belevesztek az erdő sötét foltjába /ekkor még a színházi festőt nem támogatta a kasírozó/; ezzel szemben a Sirály felújításán a szinpad minden zuga lelepleződött; felépítettek egy kis templomot, igazi kupolával, igazi oszlopokkal; volt a színpadon vízmosás is, és látni lehetett, hogy a szereplők odamennek. Az első változatban- a harmadik felvonásbeli ablakot oldalt helyezték el, a táj láthatatlan volt; mikor a szereplők beléptek, sapkájukat, köpenyüket vagy sáljükat rázogatták, és képzeletünkben megjelent az ősz, a szemerkélő eső, a tócsák az udvaron. Az uj előadás technikailag tökéletesített színpadán az ablakok szemben voltak a nézővel, a táj láthatóvá lett. Ilyen feltételek mellett azonban elhallgat a képzelet, és a szereplők hiába beszélgetnek a tájról, nem hiszünk benne; nem lehet olyan, amilyennek leírják, hiszen látjuk, hogy festve van. A csengettyüs trojka indulása /az első verzió harmadik felvonásának fináléjában/ a kulisszák mögött történt, és megmozgatta a néző képzeletét; a másodikban a néző látja a ház feljáróját, tehát azt kívánja, hogy a lovakat is mutassák meg neki. Voltaire mondja valahol: "az unalmassá válás titka az, ha mindent megmondunk." /.../ A naturalista szinház megfoszt bennünket az álmodozás lehetőségétől, sőt, még a színpadon elhangzó okos beszélgetések megértésének képességétől is. Innen származik például az ibseni dialógusok aprólékos analizálása, az, ami a norvég drámairó müveit unalmassá, hosszadalmassá, tételszerüvé teszi/../.Az elmélyült analízissel, a mü izekre szedésével a naturalista rendező szem elől veszti a dráma egészét: annyira magával ragadja akülönösen "karakterisztikus" jelenetek csiszolgatása, hogy tönkreteszi az egész mii egyensúlyát és harmóniáját. A színpadon drága az idő. Ha egy jelenet, amelynek gyorsan kellene lezajlania, túlságosan elnyúlik, ránehezedik a következőkre, amelyet a szerző más jelentőséggel ruházott fel. A néző, akitől valamely apróságért túlzott figyelmet kívántak, a döntő jelenet 21 I
