Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1936
November 25-i próba. Litván határ Kurbszkij szerepe: ahhoz, hogy a monológ őszinte legyen, meg kell feledkezni a történelmi tárgyú darabok sablonjairól. Ezért semmi esetre sem szabad vidáman belekezdeni. Megengedhetetlen a derűs tónus. Egyszerűen, halkan, elbcrongva kell mondani a szerepet. Még nincs itt a csata. A lengyelek még csak közelednek a határhoz, és Puskin azt Írja az epizód elé: "1604. október 16." A csata pedig december 21-én volt. Úgy kell beszélni, hogy kitűnjék: éppen, október 16-ika van. Nyugodtan kell beszélni. Hiszen a határ átlépése még nem csata. Ebben a részletben nincsen semmi más, mint az az elégedettség, amit a határ közelsége az emberekben kelt. Illatoznak a harsak, füst gomolyog a kunyhókból, palacsinta, frissen sült rozskenyér szaga terjeng a levegőben és ez az illat elbűvöli Kurbszkijt /.../. Szeretném, ha különbség lenne Kurbszkij decemberi hangulata és a között, amit a határon való átkeléskor érez. Eélek a külsőséges hősködéstől, amely mögött a közönség nem érez semmit. Félek a primitiv mutatványoktól. Kurbszkij monológja kezdetén körülnéz a terepen. Kezét sisakja ellenzőjéhez emeli, körülkémlel, arca ragyog az elégedettségtől. Ha igy nézelődik, a közönség feszült figyelemmel várja majd szavait. A vadállatnál ezt úgy hívják: lesben áll; fülét hegyezi, vár, azután rögtön cselekszik. Nos, ilyen összpontosított figyelem, a környék helyrajzának tanulmányozása és mintha valami eszébejutna. A kutya egy helyben áll. A madár is mozdulatlanságba dermed egy pillanatra, mielőtt szérnyrakel. Körülbelül ilyesmit kell adni. A természetben minden csendben megy, Kurbszkij körülnéz, de szeme csillog. "Elértük - imhol az orosz határt!" - ezt "vastagon" kell mondani. Súlyosan, Ízlelgetve. Nem egyszerűen határ ez, hanem az "orosz határ" /.../. 147
