Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1928 - 1936
MEJERHOLD BESZÉDE A SZÍNHÁZI RENDEZŐK 1936 ÁPRILISÁBAN TARTOTT KONFERENCIÁJÁN A színházi közvélemény azt várja tőlem, hogy a mások kritizálásáról térjek végre a saját munkám alapos bírálatéira. De hiszen egész alkotói pályám és minden rendezésem szakadatlan önkritika. Sohasem kezdtem uj munkához addig, ami g az előző hatásával nem szakítottam. Egy igazi művész életrajza önmagával való örökös elégedetlenségének története. Az ember nem csak a természettől nyert rátermettség következtében válik művésszé, hanem azért is, mert szakadatlan munkával formálja tehetségét. A mesterségbeli tudás megszerzése érdekében a művésznek lankadatlanul kell tanulnia, vizsgálódnia és gondolkodnia - világnézetét erősítenie. Nem zárkózik el a valóságtól, tudja, hogy szerves része egy osztálynak, vele együtt él, dolgozik és halad a szocializmus felé. Az ilyen művész életében vannak sikerek, de ezek csak arra az egyetlen napra korlátozódnak, amikor az utolsó cserepet elhelyezi a tetőn, elmondhatatlan szenvedésekkel teli időszak követi őket, amidőn felfedezi hibáit. Csak a dilettantizmus nem ismeri a kétséget és az elégedetlenséget. Az alkotó művésztől idegen az elégedettség és az elbizakodottság, mindenkor szigorú önmagával szemben. Lehet, hogy néha elfogultnak, túl magabiztosnak, sőt mi több, tiszteletlennek is tűnik. Ilyennek látszott néha Vlagyimir Majakovszkij is. De az a tettetett magabiztosság csak a konzervatívok támadása elleni páncélzat volt. Majakovszkij nyersesége félelmetesen törékeny volt. Vajon lehetséges-e, hogy egy művész alapos önkritikát gyakoroljon, mielőtt ennek ideje elérkeznék? Nem. A szeme nem nyilik ki azonnal. Egyesek hirtelen, majdnem azonnal világosan látnak; másoknak viszont hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy hibáikat 123
