Mejerhold: Színházi forradalom - Korszerű színház 91. (Budapest, 1967)
1930
a különböző szekták: evangélikusok, baptisták, tolsztojánusok, adventisták stb. Nem kevesebb, mint 1 700 000 fiatal ember áll hatásuk alatt. Olvassák csak napról napra a sajtót és látni fogják, hogy a kulákok kegyetlenül, makacsul és szüntelenül hátbatámadják a kommunistákat, a vidéki sajtó levelezőit és a szovjet hatalom képviselőit. Ha összevetjük színházi műsorunkat ezzel a valósággal, látni fogjuk, hogy a színész még milyen nagyon messze van a való élettől. Igaz ugyan, hogy szinházi életünk immár nem apolitikus. Tudja, miként kell az alkalmas pillanatban politikai, gazdasági és kulturális életünk legjelentősebb eseményeire reagálnia/ A polgári mérnökök szabotázsai, a békeharc elleni küzdelem, a vidéki osztályharc elleni küzdelem, a nők harca egyenjogúságukért./ De hol van a szinház attól, hogy előadások segítségével adja meg a nézőknek azt a szükséges energiatöltést, amelyet a szovjet polgárok a kulákok, az egyház és a kispolgári defetizmus elleni harcban nem nélkülözhetnek. Ha meg vagyunk győződve arról, hogy a szinház a kulturális forradalom területén gyógyító szerepet játszhat, akkor a megoldásra vonatkozó válasz egyszerű: meg kell teremteni a drámairó és a színész közötti megfelelő kapcsolatot. Uiután az ötéves terv menete megszabja a kulturális forradalom ütemét, nem engedhetjük meg, hogy egyes csoportok hátráltassák előrehaladásunkat a szocializmus felé. Kevésbé fontos, hogy drámairodalmunk nem tudja még miként harcoljon az antiszemitizmus, az alkoholizmus, vagy a vallási szekták befolyása ellen. A fontosabb az, hogy még mindig nem vagyunk tisztában azzal, hogy a színház miként győzedelmeskedhetne az ellenforradalmi erőknek ezen megnyilvánulásaival szemben /.../. A tézisszerü monológok és dialógusok, a gyakran ostobán szár'z propaganda eszközök, a sematikus szereplők, akik ha "vörösök", szintiszta erényesek, ha "fehérek", csak hibáik vannak - nem gyakorolnak hatást a nézőre. 114
