Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

Gondolatok a klasszikusokról

tető kapcsolatáéi: "Mennyire hasonlít ez a szereplő Ivan Ivanovicshoz!" Ez a felfogás leegyszerűsítve és vulgárisán közelíti meg a klasszikus müvet, amely pedig éppen azért vált klasszikussá, mert általános emberi témát hoz, s ez az idő és a történelem múlásával, az adott történelmi pillanattól függően változik, uj oldalakkal, uj síkokkal bővül. Azért vált klasszikus művé, mert magában rejti e síkokat és feltárja azt is, amit a szerző nem hangsúlyozott tudatosan, de ami mégis mindig benne rejlett a műben. És e síkokat kell felszínre hozni.

És még egy mozzanat: figyelembe kell venni,hogy minden drámai mü a szerző korának megfelelő színházi kifejezőeszközök igénybevételére épült, hiszen másokat az író egyszerűen nem ismerhetett. És igen fontos, hogy a korszerű színház ne essék e kifejezőeszközök fogságába. A színház önként követi a szerzőt a mü eszméinek, tartalmának világába és mindenüvé, amelynek kedvéért a színdarab megiródott, de nem válhat rabjává azoknak a kifejezőeszközöknek, amelyek az adott müvet és magát a szerzőt a megalkotás időpontjában jellemezték. Ennek ellenére épp ezen a ponton fedezhető fel értelmetlen tradicionalizmus.

Mit tartsunk tradíciónak és mit értelmetlen tradicionalizmusnak? Az Othellónak több százados tradíciói vannak és ezek mellőzése ostobaság volna. De minden évszázad hozzáadott valamit Othello alakjának értelmezéséhez. Ez a belső megközelítés hagyománya, amelyet figyelembe kell vennünk és csak akkor lehet kiiktatnunk, ha ennek alapján már tettünk egy lépést előre. Nem lehet nihilista módon mellőzni mindazt, amit az emberiség eddig felfedezett. Ebben az értelemben a hagyomány tagadása épp oly ostobaság, mintha ma újra feltalálnák a biciklit.

A tradícióról lemondhatunk, ha az egészséges célt szolgál, de a kifejezőeszközök tradicionális volta mindig fékezi a művészt.- 60 -