Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező munkája a színésszel
Gyakran kérdik tőlem, van-e joga a színésznek arra, hogy egyénien fogja fel szerepét. Nagyon helytelen dolog, ha művészi kérdések közé "jogi" mozzanatok tolakszanak. Azt gondolom, hogy maga a kérdés feltevése végzetes hiba, helyesebben a rendező munkamódszerének hibája, ha ilyen kérdés egyáltalán feltehető. Itt feltehetőleg arról az ellentmondásról van szó, amely a rendező szerep-koncepciója és a gazdag szinészi egyéniség között alakul ki. Ezt az ellentmondást látszólagosnak és lényegtelennek tartom, amelyre a normális alkotó folyamat sorául nem kerülhet sor. A koncepció az egyformán gondolkodó emberek "összeesküvése"} az, amivel a rendező nem csupán lebilincseli, magával ragadja a szinészt, hanem olyan mértékben társszerzővé avatja, hogy az a koncepciót a magáénak vallja. Ebben az esetben a színész egyéni látásmódra való jogának kérdése önmagától elesik. Ha egy szerepre két szinészt jelöltek ki,és a rendező szó szerint ugyanazt a belső és külső rajzot adja meg számukra, ez mélységesen helytelen, megtöri a szinész egyéni, megismételhetetlen szinpadi életének szabályát, hiszen nincs két ember, aki azonos reflexekkel dolgozik. Ugyanannak a szerepnek alakitói azonos érzelmi töltéssel más és más módon játszhatnak. Az egyik esetleg találékonyabban oldja meg feladatát,a másik kevésbé csiszoltan,de érzelmi töltetüknek azonosnak kell lennie; s e töltetet kezdetben a szerző,később pedig a rendezői koncepció diktálja. A rendező erőfeszítésének arra kell irányulnia, hogy megtalálja a szinészi egyéniség maximális kibontakoztatásának útját és itt rettenetes ellensége művészi munkánknak a dogmátizmus. Színházunkhoz uj rendező érkezett, aki analitikus módszerrel kezdte munkáját - legalább is uton-utfélen ezt hangoztatta.Működése nem volt sikeres /maga Sztanyiszlav- 153 -
