Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendező munkája a színésszel
I relmesét, a a leány ebbe megőrül. Vihar, esik az eső; Ljubka az utón áll és a zeneszerző csupán egyetlen zenei mondatot ad számára: Hol az én Vaszilkám? - s ez a mondat huszonötször ismétlődik. Hogyan oldjuk meg ezt a jelenetet? Soká töprengtem rajta. Meg kellett határoznom, miben nyilvánul meg vizuálisan Ljubka őrülete. Amikor a kivégzés folyt, a lány a tömegben állt, amelyet a német katonák tömör fala akadályozott meg abban,hogy a kivégzés helyét megközelítsék. A jelenetet a következőképpen épitettem fel: a színésznő a felső lépcsőről indul el és a sorfal mellett elhaladva, minden némettől megkérdi: "Hol az én Vaszilkám?" Ljubka azok között a német katonák között keresi Vaszilt, akik megölték s ez szemmel láthatóvá teszi háborodottságát. Ha egy részletmegoldást idejében mondunk meg a színésznek, ez hozzásegiti a helyes érzelmi beállítottsághoz. ügy gondolom, hogy a szerep érzésének folyamatában veszélyes lehet egy-egy részlet bemutatása, mert akkor a szinész belsőleg a rendezőre támaszkodik és ez megöli saját iniciativáját. Csak a kulminációs pillanat bemutatására szoritkozom, arra a pillanatra, amikor uj sajátosság jelenik meg. Milyen eszközökkel segíthetjük a szinészt, hogy megszerezze a helyes érzelmi töltést? A rendezőnek csak akkor szabad a szinésszel való munkába belekezdenie, amikor ő maga már rendelkezik a megfelelő érzelmi töltettel. Ilyen szempontból emlékeznünk kell Nyemirovics-Iíancsenkóra, aki azt mondotta,hogy a rendező lehet olyasvalaki is, aki esetleg nem játszott szinpadon, de mindenképpen született szinésznek kell lennie. A rendezőnek nem csupán észbelileg, hanem érzelmileg és érzékeivel is közel kell kerülnie a műhöz. Ha a rendezőt magával ragadta a darab, ha benne él, ez olyan emocionális töltetet ad,amely hozzásegiti ahhoz,- 151 -
