Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendező munkája a színésszel

a színésszel, sőt néha a nézővel is, de a színész nevelésének folyamatában szakadatlanul a perspektívát kell maga előtt látnia. Ha a rendező ezt szem elől téveszti, s csak a színház jelenére, legközelebbi feladataira gondol, akkor nem neveli a színészt, nem gondoskodik sorsáról, beléfojtja művészetének lényegét, elveszi az átlényegülésre való jogát.

Különböző színházaink színészei más-más iskolát, más szokásokat, a jó és rossz művészetről vallott más-más felfogást képviselnek. A rendező nem egyszer látástól vakulásig magyarázza az uj elveket, de a színészeket ez közömbösen hagyja és úgy játszanak tovább is, ahogy eddig tették. A színésznek magának kell meggyőződnie arról, hogy korábbi stílusa már nem hat úgy a nézőkre, mint eddig, s nem azért kell másképp játszania, mert a rendező azt mondja, hogy igy rossz, hanem azért, mert maga is érzi, hogy ebben az előadásban, ezek között a körülmények között, ezekkel a partnerekkel nem szabad a megszokott módon játszani. Éreznie kell, hogyan és miért válik hamissá játéka.

Itt merül fel az adott előadás kifejezőeszközeinek kérdése,mert a színészi játék hitelessége vagy hamis volta mindig a műfajból adódik, a mi színházaink viszont minden szerzőt egyformán játszanak; a színészi játékban nem csupán a különböző tipusu emberek megjelenítésének sablonjai alakultak ki, hanem általában a színpadi életé is.

A próbák módszerére áttérve, úgy érzem, hogy a mai rendezés komoly hibája a bőbeszédűség. Végtelenül sokat beszélünk.

Valamennyien észrevettük már, hogy vannak olyan emberek, akik bár okosak, müveitek, széles látókörnek, s a velük folytatott beszélgetés során gazdagodunk tudásban, olyasmiről hallunk, amiről azelőtt sejtelmünk sem volt, mégis azon kapjuk rajta magunkat, hogy végtelenül unat-148 -