Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)
A rendezői elgondolás megvalósítása
zűrzavara is, az az erő,amelyet csak a bolsevik párt vasakarata birhatott le. Úgy gondolom, hogy Anatolij Boszulajev szinpadmegoldásaiban ez a téma is kifejezésre jutott. Magától értetődően rendkívül fontos volt a színdarab formájának kialakítása. De ezzel nem merültek ki az előttünk álló nehézségek. A leggyönyörűbb, legplasztikusabb színpadi diszletek, a legkifejezőbb színek sem helyettesíthetik az eleven, cselekvő embert. Az előadás költői igazsága csak akkor születhet meg, ha a szin.a fény,a zene eszközével, valamint a színpadi kifejezőerő egyéb kellékeivel szolgált alapeszme, 3z emberi jellemeken át jut kifejezésre. Az Optimista tragédia főhőse a nép, a nép pedig emberekből áll, akik igen különböznek egymástól, ugyanakkor azonban nagy mértékben hasonlítanak is egymáshoz. Ezért kutattuk minden egyes jellem kifejező, emlékezetbe vésődő vonásait, arra törekedvén, hogy e vonások ne csupán az adott hős, hanem fegyvertársa inak jobb megértéséhez is hozzájáruljanak. így jutottunk el ahhoz a felfogáshoz, hogy a Komiszszárnőt nem jelképes, absztrakt figurának, a pártvezető absztrakt vonásait megtestesítő hősnek értelmezzük, hanem egy pszichológiailag pontosan megrajzolt alaknak, olyan nőnek,aki nem vesztett nőiességéből,bár sorsa a forradalmi harc első vonalába szólította. Arra törekedtünk,hogy a Komisszárnő alakjában megőrizzük, feltárjuk a természetes, emberi fáradtság, gyöngéd nőiesség és gondosan titkolt bánatos töprengés elemeit. Arra törekedtünk, hogy a Komisszárnő alakjának felfogásával összhangban a Vezér és a Rekedt se legyenek csupán szimbolikus figurák, hanem egy rabszolgatartó, embergyülőlő ideológia konkrét hordozóit állitsák elénk. Ezek az önmagukat anarchistának nevező emberek, a szabad és önmagát senkinek nem alávető egyéniség hirdetői - lényegében pszichológiájuknak legalantasabb és legprimiti-128
