Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

A komisszárnő lépésről lépésre, a kommunisták kis csoportjára támaszkodva megtöri az anarchisták vezérének, és társainak ellenállását. Először elszigeteli, majd fizikailag megsemmisíti a vezetőt, s a matrózokat a Vörös Hadsereg első reguláris tengerész ezredévé forrasztja.

E néhány mondatban lényegében benne foglaltatik a színdarab teljes cselekménye. De a mii valódi tartalma ennél sokkal szélesebb körű, mélyebb és jelentősebb.

És bár a szindarab a főhős halálával végződik, valamennyien szilárdan hiszünk abban, hogy a Komisszárnő halála csupán halhatatlanságának kezdetét jelenti.

Milyen legyen hát az előadás?

Világosan éreztem, hogy a cselekmény hősi patétikája adekvát szinpadi megoldást követel meg. De hogyan találjam meg ezt a megoldást? Hogyan induljak el? Hogyan keressem meg azt a formát, amely megfelel a szindarab tartalmának? Hogyan találjam meg azt a szemléletes plasztikai megoldást, amely összhangban áll a drámai mű sajátosan szuggesztiv műfaji, stílusbeli vonásaival?

Távolról sem kaphattam azonnal választ mindezekre a kérdésekre, amelyek Visnyevszkij tragédiájának szinpadi felidézésével felvetődtek bennem.

Nem ismerek egyetlen olyan müvet sem, amelynek cime oly erőteljesen és pontosan meghatározná a darab műfaját, jellegét és tartalmát, mint Vszevolod Visnyevszkij színdarabjáé. Valóban optimista és valóban tragédia! Mindkét meghatározás teljes mértékben érvényes és olyan szenvedélyességgel, művészi őszinteséggel fejeződik ki, amely mindig sajátja volt Visnyevszkij publicisztikus és merész művészetének.

Optimista, azaz felszínesen optimista müvek bőven jelentkeztek színpadjainkon.Sőt,néha több is volt belőlük a kelleténél, hiszen az optimista végkicsengés nem a hősök tevékenységének reális eredményeként született meg, s ezért semmitmondó lett. Hiszen a diadal foka azokon a- 123 -