Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A rendezői elgondolás megvalósítása

ül, hallhatóan sivit a gáz. Pillantása hirtelen a festőállványra téved, felébred benne a vágy, hogy még egyszer, utoljára fessen. Az állványhoz lép, leveti kabátját,ecsetet fog kezébe. Belemerül az alkotó munkába, de hirtelen beleszippant a rossz levegőbe, gépiesen az ablakhoz lép, kitárja és folytatja a munkát.A szobába beáramlik a friss levegő és a fény - a munka megmentette a művészt a haláltól.

A jó szinpadi megoldás, véleményem szerint az elgondolást hordozó elemeken, a konkrét, plasztikus és ritmusbeli formákon kivül valami váratlan vonást is tartalmaz, amely mintegy a szöveg mélyéből robban ki. E váratlan elemnek lebilincselőnek és törvényszerűnek, logikusnak és indokoltnak kell lennie.

Annak idején gyötrődve kerestem A hajóraj pusztulása befejezésének megoldását.A legénység elhagyja a hajót. Miben rejlik e mozzanat tragikuma? Éreztem, hogy a hajó ezeknek a tengerészeknek az otthont jelenti. De hogyan keltsem föl a nézők együttérzését, hiszen őket semmiféle kapcsolat nem fűzi a tengerhez,a flottához - hogyan éljék át a hősökkel együtt a tragédiát?

Az adott esetben a megismétlés módszere kölcsönzött váratlan kicsengést és érzelmi telítettséget a jelenetnek.

...A matrózok elhagyják a hajót. Katonás zárkózottsággal lépked az első, utána sorban a második,harmadik,az ötödik... Logikai szempontból ez elég, legördülhet a függöny. De a matrózok még egyre mennek... A tizenötödik... a tizenhatodik... s ez a vég nélküli mozgás a tragikum leheletét szórta szét a nézőtéren.

Amikor az Irkutszki történet rendezéséhez kezdtem, láttam, hogy a szindarab a rendezői sablon sok buktatóját rejti magában: sablonba fúlhat a Kórus, a szinpadtér»számos szinpadi szituáció. Ezért először negativ feladat állott előttem: meg kellett szabadulnom e kisértésektől,- 112 -