Tovsztonogov: A rendező hivatása - Korszerű színház 88-89. (Budapest, 1966)

A műfaj

bölcseket és államférfiakat, a bálozó dámák szeszélyesséségével vetekedő hercegnőt és a néma film "végzetes asszonyaihoz" hasonló nőket.És mit ért volna Sztanyiszlavszkij rendezői elgondolása á Lángoló szívben, ha Moszkvin, Tarhanov, Gribunyin, Hmelev, Sevcsenko és a többi szinész nem hitt volna abban, hogy Osztrovszkij színdarabját az adott időpontban éles pszichológiai groteszk formájában kell játszani?

Nagy hibánk, hogy a színészek játékstílusa minden előadásban, minden műfajban pontosan ugyanaz, és semmi köze nincsen az adott mű stílusához és műfajához. Nem egy olyan színdarabot láttunk, amelyben a rendezői koncepció helyes és érdekes volt, de a színészek a legutóbb színre került darab módszereit ismételték meg. Gyakran előfordul, hogy a rendező helyesen érzi a műfajt, de tehetetlenül áll szemben azzal a feladattal, hogy e műfaj eszközeit a színészek játékában érvényre juttassa. Nem akarja, hogy a szinész idő előtt a már kiformálódott jellemet mutassa be, de nem tudja hozzá következetesen és fokozatosan elvezetni.

Láttam egy vidéki színházban a Három nővért. Felnyögtem, amikor megláttam Natasát az első előadásban. A színésznő az első perctől fogva egy pihés állatkát játszott, pedig az első felvonásban azt kell bemutatni, hogy hogyan szerethetett bele ebbe a nőbe egy olyan okos és finom ember, mint Andrej Prozorov. Natasa itt rendkívül vonzó lány. És csak egy figyelmeztető részlet van: a méregzöld őv. A színésznő viszont már az első felvonásban is a későbbiek folyamán feltáruló vonásokat mutatta be.

Ismétlem, számomra a színészi játékban megmutatkozó rendezői műfaj-értelmezés eszményi példája a Lángoló szív és a Turandot hercegnő.Ez a példakép szinte elérhetetlen, de törekednünk kell felé.

Ne gondolják, hogy én magam tudom, hogyan kell feltárni a színpadi érzelmek természetét. Erről szó sincsen.

104