Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

Dialektika a rendezői munkában

Minden szakaszban a meséből indulunk ki: Mi történik? Hogyan lehet szemléletessé tenni az eseményeket? Hogyan lehet megmutatni a társadalmi jelentésüket?

Az első próbákat nem meghatározásra, hanem tervezésre használjuk fel. A színészek előadják egymásnak és a rendezőnek, nagyjában milyen elképzeléseik vannak a mesefolyamatról. Javaslatokat tesznek, ezeket a helyszínen kipróbálják. Alapvetően helytelen lenne, ha ebben, a rendezés vagy a koncepció előirásai által, korlátoznánk a színészeket. Ezekben a javaslatokban éppen a sokféleség és az ellentmondások a legértékesebbek.

Az első próbákat többnyire lebecsülik. A nem ismerés, az események friss megismerése akadályozza a színészeket az "elmélyülésben" - számunkra mindez nem hátrány, hanem előny! Az "elbeszélő" beállítás szempontjából éppen az a kiindulópont, hogy a színészek azon frissiben veszik tudomásul az eseményeket, hogy nem befelé, hanem kifelé koncentrálnak, hogy állandóan tájékozódnak a színpadi alakok között lezajló eseményekben: a néző is hasonlóan követi majd a mesét. A nem ismerés következtében a szinész - inkább, mint a rendező, aki többnyire már felállította az "eszmei összefüggéseket" - egyik beállítást javasolhatja a másik után, és ellentmondó dolgokat sorakoztathat egymás mellé. Mindenesetre, pontosan jegyezzük meg az első próbálkozásoknál jelentkező meglepetéseket, nevetéseket, problémákat, kényelmetlenségeket. A próbák számával könnyen elvész a mese direkt, közvetlen, durva hatása iránti érzékünk. Megszokjuk, hogy sem nevetni, sem csodálkozni nem lehet azon, amit megszoktunk. Pedig éppen erre akarjuk rábírni a nézőt. A mély értelmű viták legalább úgy útját állják szándékunknak, mint a mélypszi - citológiai indokolások. Makacs esetekben többnyire a "fizikai cselekvéseket" hivjuk segítségül: ülj le, állj fel, várj, menj oda, menj el, hallgass oda, ne hallgass oda, egyél, dolgozz, üss az asztalra, nyújts kezet, ránts kést, menekülj stb.

Indokolásokat annyiban adunk, amennyiben azok a mesét adják vissza.

Mi lesz a szentté avatott rendezői koncepcióval? A mennyekből lehozzuk a földre. A rendezőnek legyen koncepciója. De felejtse is el, hogy mint néző tudja szemlélni a szülészek javaslatait. Ez nemcsak szórakoztatóbb, hasznosabb is; a színházi előadás, végül is, a színpadon játszódik le, nem pedig a fejekben. A rendezőnek legyen bátorsága hozzá, hogy szándékait feláldozza a véletlennek. A jő koncepció, megváltozott formában is jó koncepció marad.

Azt vetik majd ellenünkre, hogy a véletleneknek teret engedő munkamódszer mellett, hibák csúszhatnak be. De nem hibázunk-e minden munkamódszernél? A különbség csak az: kevésbé számolunk velük.

Egyébként, a hibák a legkevésbé sem fölöslegesek. A kezdeti hibák előrevivő hatásúak lehetnek. Nemhiába beszélnek az "ösztökélő ellentmondásról". Persze, csak a dialektika beszél róla.

A próbák későbbi szakaszaiban a beállítás azonnal vitatottá válik, mihelyt nehézségek lépnek fel az ábrázolásban. Sokszor a hibás beállítás az oka a hamis játéknak.

Ha a jelenet részleteiben leszögezett, ha a felépítése rendben levőnek- 57 -