Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)

dést feltették volna. A magától értetődés elaltatja az értelmet. Vegyllk a "leg­­magátől értetődőbbet", a színpadi beállítást. Azelőtt senki sem tett fel kérdé­seket vele kapcsolatban. Ma, az az egyszerű kérdés, hogy: "Miért megy oda a színpadon az az alak, aki ezen a helyen áll?, a színpadi munka egyik Iegvas­­kosabb problémájává változtathatja a beállítást, még akkor is, vagy elsősor­ban akkor, ha tisztázottak az ideológiai alapkérdések. Hogyan jelentkezik a dialektikus materializmus a beszédtechnikában? Vagy a szövegtanulásban? Mindenki ismeri a mennyiségből minőségbe való átcsapás klasszikus példáját: A viz, 100 fokon forrva, hirtelen gőzzé alakul át. Valamely szerep felépíté­sénél ritkán találkozunk forrásban levő vízzel, a mennyiség mégis átcsap a minőségbe. Ha tudjuk, hogyan és hol, akkor a színész javára csap át, ha nem tudjuk, önkéntelen komikumba fordul. Az ellentmondás elmélete csaknem fé­tissé lett már. Hogyan ábrázoljuk azonban a szinpadi folyamatban úgy, hogy egyúttal megoldásának a jelentését is megteremtse? Mennyi kérdés és milyen kevés a válasz! A szóban forgó tanulmányok részben Bertolt Brecht vezetésével íród­tak, a színházi munka közvetlen szükségleteiből kifolyólag. Téziseit zömben a Berliner Ensemble futó rendezéseiben próbáltuk ki és korrigáltuk. Szándéko­san maradtak monografikusak, sőt, töredékesek, úgy gondoltuk, hogy mások töltik majd fel, egészítik ki, fejezik be őket. Az a néhány elméleti munka, amely Brecht ösztönzésére született, úgy igyekszik megragadni a tapasztala­tokat, hogy azok mint fogalmak, uj tapasztalatokat szolgálhassanak. Kivált­képpen két fogalomról van szó. Először is a produktivitás fogalmáról, amely a szűk hasznossági szempontot helyettesítse, másodszor a megfigyelés fogal­máról, uj valóságunk felfedezésének a kulcsáról. A Változó szinház cim határt szab a szóban forgó tanulmányok érvé­nyességének.- 4 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom