Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
Politikus színház
zonyos előrehaladott fokán Idegen dolgokként lépnek fel az emberrel szemben. A természeten való uralkodásra irányuló egyéni tevékenység,látszólag, mindinkább a természet emberek fölötti uralmát szilárdítja meg. Leuet, hogy a megsértett természet az embert a maga természetes korlátái közé utasitja vissza? Lehet, hogy az ember bllnbánóan visszatér a bibliában elfoglalt helyére? Lehet, hogy olyan maradt, amilyennek Isten és Schopenhauer teremtette: elmozdithatatlan, eredendő btlnök verte teremtmény a sok más teremtmény között? A marxizmus válasza: az embernek éppen ez a - történelmileg született - gyengesége bizonyltja az erejét. Az a tény, hogy időlegesen alulmarad saját müvének, ennek a műnek a nagyságát mutatja. Az ember és nem más teremtette azt a hatalmat, amely időlegesen hatalmába keriti. Nem nehéz kitalálnunk, hogy azokra a területekre érkeztünk, ahonnan az olyan végzettől terhes fogalmak erednek, mint sors, előrelátás, isten, világszellem, de olyanok is, mint lélek, intuíció, általánosan emberi, hit és legújabban a dialektika a színpadon elutasítása: elérkeztünk a magántulajdon apológiájához. Tehát kerek háromezer évet mentünk visszafelé. 3027-et Írunk a költséges karácsonyünnep alapítása előtt. Vastag medvebőrökben vagy tudom is én mikben, vadászatra vonulnak az emberek. Nagy tömegekben mennek, mert magányosan - amilyen rosszul vannak fegyverzetileg eleresztve - vereséget kellene szenvedniük az ellenséges veszedelmektől, mindenekelőtt a legrosszabb ellenség, az éhség veszedelmétől. Közösen vonulnak ki, közösen osztoznak a zsákmányon: suum cuique. Létük - szociológiailag - közvetlen társadalmi lét: csak különc lehet az, aki éhen akar veszni. A társadalmi együttélés formái, törzs, gens - röviden: családformák. A közvetlen társadalmi lét formája, alacsony produktivitáson alapuló gazdasági szükségszerűség. Mint botot a hangyabolyba, dobjunk ezen embertömeg közé egy vasekét. Vagy járjunk el korrektül: tökéletesített szerszámok - például a vaseke - tökéletesítik a produktivitást. Az ősközösség, a közös termelés és elosztás gátolnák ennek a szerszámnak a felhasználását, mert ehhez a munka megszervezésére van szükség, munkamegosztásra. A törzs annyit tud, hogy már nem kell mindenkinek termelnie. És megfordítva: minthogy egyesek - a "nem termelők" - átveszik a termelés irányítását, a termelőerők az uj szerszámokkal adekvát bontakozhatnak ki. A "nem termelők", a családrendeknek megfelelően, először az ősapák, a törzsfők, és hogyan is lehetne másképpen, a papok. Az uj nagyszerű előrehajtó-ösztönző ellentmondás: a magántulajdon, a magánérdek. A társadalom uj reményteljes és reménytelen rendje: a többség kizsákmányolása a kisebbség által. A termelés egyének termelésére esik szét. Csak úgy, mint azelőtt, az emberek most is társadalmi emberekként termelnek, de már nem közvetlenül teszik ezt. Fokozódó munkamegosztás következtében, egymástól független egyedi termelők termelnek, akik csak munkájuk eredményeinek a kicserélésében jelentik a társadalmi termelés közösségét. Mindegyikük árut állit elő. Az áru olyan dolog, amelynek elsősorban, természetesen, valami emberi szükségletet kell kiegészítenie: ehetőnek, ihatónak vagy eltüzelhetőnek kell lennie. De, csodálatosképpen, az áru csak akkor kap értéket, ha az, aki előállítja, nem tudja használni, és kicseréli más- 34 -
