Wekwerth, Manfred: Változó színház - Korszerű színház 86. (Budapest, 1966)
A megfigyelés művészete
munkanélküli fiával a nyakán, már nem tud túladni a kokárdáin. Szerencsére, egy csoport gárdista közepette - éppen az erődök között vivott csatából jönnek - felfedezi az albérlőjét. Egy fiskális kegyetlenségével tapos lefelé a megtaposott: a kormány nevében azonnal követeli a lakbérhátralékot. De François nem tud fizetni, zsoldja pontosan egy pohárka borra futja még; emellett meg is sebeslllt. Bajtársainak sikerül egy tyúkkal kiengesztelniük Mme Cabet-t; a gárdisták elől elmenekült finom ur hagyta ott a pecsenyét. Mme Cabet megemlíti, hogy véletlenül éppen nem terhelte túl a gyomrát. Jean, a fia megzavarja az étel elfogyasztásának ceremóniáját: odabent már nem vették át a kokárdákat, a kormány számára nem kívánatos, hogy még több munkás álljon fegyverbe. Mme Cabet-nak félig elköltve kell kosarába raknia a tyúkot, mert a gárdisták szövetségesre találnak benne az áruló kormány ellen. Tüntetésre indulnak a városháza elé. Ezután a tüntetés után, kormány - körökben érzékenyen reagálnak a menetelések zajára. Nyakra-főre tető alá akarják hozni a békét a poroszokkal. A nyilt nemzeti árulás mozgósítja a proletariátust, amely most megfordítja a fegyvereket. A nemzeti harc társadalmi harccá alakul át. A forradalom... "Állj, ne olyan gyorsan - jelentette be igényeit Brecht nem értem. Ki alakitja át? A proletárok a Nemzeti Gárda keretében fognak fegyvert és a burzsoázia nemzeti jelszavait követik. Amikor a burzsoázia szabotálja a védelmet, a proletárok, tüntetéseken, éppen ezeket a jelszavakat, a nemzeti jelszavakat dörgölik a burzsoázia orra alá. Hogyan következik be a társadalmi toréba való átcsapás? Itt valamit kihagytatok." "Betéve és kitéve" ismertük a drámát, és nem bizonyult könnyű feladatnak, hogy a mesét meztelenül, "sorjában" mondjuk el. Milyen könnyen vész is el kézen-közön az eseményekben a figyelemreméltó, a megfigyelésre méltó. Milyen gyorsan párolog is el egy ellentmondás. Hiszen már régen megválaszoltuk a kérdéseket, mielőtt még feltettük volna őket. Brecht tapintatlannak tartotta az effajta eljárást. Nemcsak untatta, el is kedvetlenítette. Semmit sem szeretett, amit előre megrágtak, mert megfosztották őt az evés szórakozásától. A legproduktivabban értelmezte azt a tételt, hogy "a valóság konkrét". Hosszú gyakorlatokkal szoktatta rá magát,hogy képtelen legyen a száraz absztrakciók megértésére. Dühösen beszélt az öreg kalapról, amibe oly szivesen dobják be az eleven sokrétűséget, az árnyalatok sokaságát, az ellentmondások és képtelenségek mindent megmozgató nyugtalanságát. Számára minden "színház" volt: a hajlithatatlan jellemek, a könyörtelen sors, a minden élőlényt felfaló eszmék; afféle szörnyeteg, mint Luthernek az Antikrisztus - lőtt rá és lőtt a prédikátoraira. Éppen az ilyen alacsonyrendü tevékenységek, mint például egy mese elmondása,bámulatosan konkretizálhatják a "konkrétig való felemelkedés" tételének bölcsességét. Az átcsapás nyilvánvalóan a 3. jelenetben következik be, válaszoltuk Brecht kérdésére, itt tör ki a népfelkelés. A 4. jelenetben - a forradalmárok számára is váratlanul - ott a forradalom. Brecht: "Mi is történik tulajdonképpen a 3. jelenetben?"- 17 -
