Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
II. Brecht és a zene
nyék. És mindenekelőtt sokkal figyelemre méltóbb, ha valaki azoknak az ismeretlen kisembereknek nagy emberi hőstetteit ecseteli, akikről a dalban és a történelemben oly kevés szó szokott esni. Caesarról és Szokratészről énekelnek; a történetileg szinte ismeretlen Kurázsi mamánál ugyanakkor a bátorság, az önfeláldozás és a szivbéli kedvesség figyelemreméltó vonásait tapasztaljuk. Ezeket az összefüggéseket azonban a nézőnek önálló gondolkodás alapján kell kikövetkeztetnie. Brecht megfogalmazása szerint a drámaírónak nem az a célja, hogy Kurázsi mamát a társadalmi felismerés legmagasabb fokára vezesse: ezt a tudatátalakulást ne a színdarab valamelyik szereplője, hanem a néző élje át. A tanulságot az ulmi szabóról szóló költemény olvasójának kell levonnia, nem a püspöknek. És a költő segítsen neki ebben, anélkül, hogy eleve elébe vágna a néző saját szellemi tisztázási folyamatának. A Dal a nagy szellemek megkisértéséről funkciója a Kurázsi mamában tehát dramaturgiailag szükségesnek bizonyul, szükségesnek egy olyan dramaturgia száméira, amelynek az a szándéka, hogy felvilágosítson és a társadalmi folyamatokat érthetővé tegye. _ 94 -