Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

Felsensteins Amikor nézem a játékot és látok benne valamit, amit csodaszépnek találok és ami eddig elérhetetlen volt számomra, de mégis, nemcsak hasonló, hanem sokszor éppenséggel azonos volt vágyaimmal, - akkor ez a játék, amennyiben kielégíti vágyaimat, képes rá, hogy olyan magasságba emeljen, ahová a játék nélkül nem jutottam volna el.

Melchinger: A szórakozás tehát a valóságtól elterelő és elvezető élményfajta, amely akkor válik művészetté, ha a megtévesztés, a varázslat, az átváltozás eszközeit arra használja fel,hogy ismét visszasugározzon az életbe. A magasrendü művészet rendkívüli vonzóerejü ellen-valóságot teremt - ebben rejlik szórakoztató tényezője -, amely azonban, mihelyt valaki valóban és minden idegszálával átéli, az illetőt arra kényszeríti, hogy magát az életét más szemmel lássa, mint azelőtt.

Felsenstein: így gondoltam, hogy a szórakozás etosszá fokozódik.

Melchinger: Valóban etosz ez? Gondoljunk ismét a Cosl fan tuttéra. Ez az opera csodálatos szórakozás és egyben művészet. Általa a boldogság olyan állapotába kerülünk, amelyben az életet más szemmel nézzük. Most nem akarom feltenni a kérdést, hogy ennek következtében mit is látunk. De az élményben minden bizonnyal nincs semmiféle erkölcsi elem. Vajon a Figaróban is, Beaumarchais eredeti drámájával öszszehasonlitva, nincs-e erősen visszaszorítva az erkölcsi? A játék, a vidámság, a comédie humaine javára?

Felsenstein: Azonban a Figaróban az erkölcsinek a háttérbe szorítása csak az egyik, a negativ oldala annak, amivé a mü Mozart kezében vált. A másik oldala az,amit hozzáadott. Úgy mondanám: az emberinek az istenihez való viszonyát öntötte zenébe.

Melchinger: Ez az. Elmagyarázná még pontosabban?

60 -