Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)
I. Felsenstein zenés színháza
Ilyen szublimálásra készteti az énekest a koncentrálás. Mialatt lefelé siklik a következő tételig, ez a szublimálás csak fokozódik. Az énekes érzi, hogy a zenekari kiséret számára legalább ugyanolyan fontos, mint az ének. Abban rejtőzik az egész Tamino. Az ária jellemkép. Taminóban megvan az az ellenállhatatlan tudásvágy /ez később, a próbák során világosan kifejezésre jut/, amely itt abban a kívánságban nyilvánul meg, hogy tudni akarja, mi történt vele. Hem érzett még ilyen nagy szerelmet és magyarázatot keres rá... Két vagy három nap telik el, amig az énekes nemcsak külsőleg, de belül is kész rá, hogy az áriát ennek az információnak alapján tanulja be. Amig idáig eljut, a ko repetitor és én együtt próbálunk vele. És akkor még mindig megvan a lehetőség, hogy lemondjunk róla, ha valamilyen ok folytán nem képes megoldani a feladatot, és másvalakivel próbálkozzunk. Mindig a legnehezebb odáig vezetni az énekest, hogy a koncentrálással elérendő kifejezésmódot saját belső életéből kiindulva teremtse meg. Tévedések elkerülése céljából: ugyanolyan visszataszítónak találnám, mint Brecht, ha az énekes ennél megállna. De Brechttel, legalábbis a teoretikus Brechttel ellentétben állítom, hogy a színész az általa ábrázolandó lélektani állapotot csak olyan eszközökkel idézheti elő, amelyekkel ő maga rendelkezik, tehát saját érzéseivel, idegeivel, egyéniségével. Saját természetét kell az ügy szolgálatába állítania. Legbensőbb érzelmi élete szakadatlan és megszakithatatlan kapcsolatban áll az általa megteremtendő ember érzelmi életével. Aki a szinész munkájából annak saját érzelmi életét, személyes érzelmi és izgalmi képességét száműzi, az a színészt tehetetlenné teszi, akár kifejeznie, akár elidegenitenie kell érzelmeket. A zenés színházban ez a dolog egyébként sokkal nehezebb, mint a prózaiban. Ott szünetekkel vagy szövegértel- 45 -