Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

Sarastrónak, aki, talán a különös öreg királlyal folytatott hosszú beszélgetések alapján - olyan királlyal, aki a vadonba ment és vén tölgyekből fuvolákat faragott -, kialakította nagy tervét, keresztül kell vinnie Tamino felavatását. Ez nem mitológia, hanem politika. Az állítólagos "mese" izgalmasan feszült cselekménnyé válik. Fenséges darab, élvezet rendezni!

Felelőtlen forditók

Nemcsak rossz előadások képesek egy müvet a felismerhetetlenségig torzítani, hanem ugyanúgy, sőt még nagyobb mértékben, a rossz fordítások is. Legkedvesebb operáink számos fordítója teljességgel felelőtlen volt. Semmi fáradságot nem vettek maguknak, hogy a szöveget vagy a könyvet megértsék. Csak arra szoritkoztak, hogy a múlt századi aranymetszésü költészet nyelvén német rimeket keressenek. Ez elviselhetetlenül hangzik és hemzsegnek benne a durva hibák. Iskolapéldája ennek Az eladott menyasszony.

Smetana^* operáját azért tűztem műsorra, mert volt egy énekesnőm, akiről az volt a véleményem, hogy valósággal predesztinált Marié szerepére. Mielőtt egy vendégrendezésemre utaztam volna, megállapítottam a szereposztást. A próbáknak rögtön hazaérkezésem után meg kellett kezdődniük. Mint mindig, kis késéssel érkeztem vissza. Az idő sürgetett. Három nap múlva, mondtam, hozzáfogunk. Azt hittem, nem adódhat nehézség: hiszen ez az opera csupa életerő, csupa vidámság. Két napig dolgoztunk a kórussal és Marié áriáján. Mindinkább lehangolódtam. Egyszerűen nem birtam kilábalni abból a fázisból, amelyben valami éppen csak tetszik nekem és semmi több. Tetszik - ez nekem nem elég. Ha a munka nem ragad úgy magával, hogy egyszerűen nem tudom abbahagyni, akkor valami nincs rendben. Az eladott menyasszony esetében hiányzott ez a kényszerítő erő. Megkérdeztem magamtól: mit akarnak ezek az emberek, akik az elején énekelnek, minek örülnek? Hiszen a zene sokkal- 31 -