Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

tehát tanulni, mig mindenki elérte azt a szabadságot, hogy játékkal és hanggal közölje azt, amit a szerző és a zeneszerző közölni akart.

Felsenstein: Ennek a szabadságnak olyan magától értetődőnek kell lennie, hogy semmiféle memorizálás, semmiféle betanulás ne legyen látható vagy hallható. Hiszen Goethe vagy Shakespeare drámáiban is a szó csak egy része azoknak a kifejezőeszközöknek, amelyek a költő szeme előtt lebegtek. így a zenével összekötött, énekbe átvitt szó sem egyetlen kifejezőeszköze a szereplő énekesnek, hanem a közlésnek csak egyik eszköze. A közlési szándék fontosabb, mint a szólamban foglalt közlés, amely memorizálható. És ezt a közlési igényt tekintve, a nézőben vagy a hallgatóban annak a benyomásnak kell támadnia, hogy a dialógus szava vagy az elénekelt hangjegy olyan eszköz, amelyet az énekes színész most.ebben a pillanatban talált meg, azért, hogy kifejezhesse magát /sőt, adott körülmények közt ezt az eszközt akár mással is felcserélheti/.

Melchinger: Éppen ez az, amit párbeszédes szinházon értek: a színpadon olyasmi történik vagy jut kifejezésre, amiről senki sem tudja, hogy mi lesz a kimenetele.

Felsenstein: Mert minden monológ egyben dialógus is. Melchinger: Az embernek önmagával folytatott beszélgetése.

Felsenstein: Vagy beszélgetés egy látomással, egy látomásban megjelenő képzeletbeli partnerrel.

Melchinger: És nézetem szerint, ez különbözteti meg színházunkat a kínai színháztól, ahol nincs meg a kimenetel szabadságának mozzanata, mert minden előre meghatározott és a közönség is előre meghatározottként fogja fel. A mi színházunkban az emberek küzdenek, érzelmi vagy értelmi reagálásokhoz jutnak el, feszültség támad közöttük, és Aiszkhülosztól Shakespeare-en át Brechtig a dráma elmozdithatatlan fikciója, hogy a kimenetel nyitva áll. "Az em- 20 -