Felsenstein, Walter: Az új zenés színjáték - Korszerű színház 85. (Budapest, 1966)

I. Felsenstein zenés színháza

Melchinger: Akkor vajon nem a dolog természetében rajlik-e az énekes rabszolgasága?

Felsenstein: Csak akkor, ha a betanulás az énekesnél és a karmesternél nem azonos feltételek közt megy végbe. Hiszen rendszerint a zenei betanuláshoz már akkor hozzáfognak, mielőtt még az énekes a mü tartalmáról és az előadás szándékairól értesülne, mielőtt tehát a karmester és a rendező a tervbe vett koncepciót illetően megegyezett volna. Ennek az a következménye, hogy az adott szerep énektechnikai feldolgozása anélkül történik meg, hogy a tartalmi kifejezésmódot idejében tekintetbe vették volna. Csak átlagon felüli tehetségű énekes képes itt önálló és helyes eljárásra. A többség rábizza magát a karmester irányitás ára és később, ettől függetlenül, követi a rendező utasitásait, s mihelyt ezek ketten különböző felfogásokat akarnak érvényesíteni, megoldhatatlan konfliktusok keletkeznek. Az ilyen munka negativ eredményére nézve teljesen közömbös, hogy vajon a rendező nem tanulmányozta kellően a partitúrát avagy a karmester a drámai tartalmat. Ebből olyan előadás jön létre, amelynek szcenikai hatásai zeneileg megalapozatlanok és ezért nem hitelesek, vagy a karmester igyekezete érvényesül, hogy az énekeseket és a zenekart egy táborba, mégpedig a saját táborába gyűjtse. Az énekes színész mindkét esetben elveszti a minden színházi élményhez elengedhetetlen kezdeményezőerőt és valósággal látni, amint aláveti magát a karmester vagy a rendező vezényszavának.

Melchinger: Ami a rendezőket illeti, feltétlenül osztom az ön véleményét. Ez a prózai színházra is érvényes. Az úgynevezett modern szinház fő baja lett, hogy a rendezők, ahelyett,hogy egy cselekményt mondanának el a közönségnek, a cselekményről alkotott véleményüket viszik színpadra, és eközben úgy élnek vissza a szereplőkkel, mintha azok dróton mozgatott bábuk volnának. A karmesternél azonban talán- 13 -