Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

amelyeket ma a színház megújulása felvet. Minden újabb nap megmutatja, hogy az esztétikai problematika, amellyel beszélgetésünk elején oly bőségesen foglalkoztunk, nem minden. Pusztán és egyszerűen arról van szó, hogy megállapítsuk: lehet-e ma egyáltalán dolgozni?

B. DORT: A helyzet felettébb világossá jelenlegi politika a színházi munkát egyre inkább lehetetlenné teszi.

A. ADAMOV: Vegyük a Vieux-Colombier esetét. Nem tekinthető normális állapotnak, hogy amikor négyszáz helyből háromszázharminc elkelt - ami Gautier és Kerap urak dulása után igazán szép eredmény -, a produkció még mindig ne legyen rentábilis. Az ok: a polgárság kampánya következtében a drága helyeket, az első sorokban, nem vásárolják meg. Márpedig ha a drága helyek nem fogynak el, az előadás - legalábbis egy kis színházban - nem igen lehet rentábilis.

B. DORT: A színház közszolgáltatás és feltétlenül szüksége van szubvencióra. A kormánynak azonban megvan a maga sajátos felfogása a közönségről.

A. ADAMOV: Hogy pontosak legyünk: előfordul, hogy az olyan darabok, mint az enyém, szubvenciót kapnak, de igen tekervényes kerülő utakon; az igazgatót vagy a rendezőt megzsarolják, hogy az ilyen müvek után mutasson be másokat, amelyek a polgárság szája ize szerint valók. Véleményem szerint csak egyetlen kiút van: létrehozni egy teljes repertoárt haladó darabokból és állandó jellegű kapcsolatot teremteni a szakszervezetekkel, oly módon, hogy a nézőtereken legalább negyvenöt előadás /vagyis másfél hónap/ tartamára háromnegyedes ház legyen biztosítva. A fennmaradó negyed házat pedig a "kritika" ledorongolása ellenére is meg lehetne tölteni.- 55 -