Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

3. Ha a kritikusok a darabba lépnek… Beszélgetés a Paolo Paoliról

mányát a közeljövőben teszi közzé a La Nouvelle Critique: továbbá Maurice Regnaut és Jean Vannier, lapunk munkatársai.

/A La Nouvelle Critique szerkesztőségének megjegyzése./

A. GISSELBRECHT: Azért beszélgetünk ma a Paolo Padiról, mert ez a dráma jó néhány álláspontot kristályositott ki maga köré és bizonyos számú színházi szakembert arra szorított, hogy megmutassák igazi arcukat.Nem kezdő íróval van dolgunk; Arthur Adamov máris egyike a mai színház legismertebb szerzőinek. Az első, vitát kavaró probléma abban rejlik, hogy Adamov mind ez idáig az avantgard-mozgalomhoz tartozott;feltehető tehát a kérdés, hogy vajon a Paolo Padi radikális változást jelent-e múltjához képest, avagy inkább az avantgárdnak önmagán belüli metamorfózisáról és meghaladásáról beszélhetünk-e.

B. DORT: Véleményem szerint a probléma szorosan kapcsolódik az avantgárd jelenlegi helyzetéhez. Néhány évvel ezelőtt ez a drámairás csak kevés emberhez jutott el,alig esett szó róla; most azonban, a Godot-ra várva, az utolsó Ionesco-reprizek,valamint az avantgárd fogalma körül zajló viták után ez a fajta dráma polgárjogot szerzett; ugyanakkor pedig bekebelezte a polgárság. Mármost a Paolo £agU változást jelent az avantgárdon belül; az avantgárd politikussá vált. Mostantól fogva a probléma lényege már nem a polgárság általi elismertetés, az Anouilh által Ionescónak juttatott satisfecit; a probléma uj perspektívában vetődik fel. Ez a perspektiva az avantgárd meghaladását jelenti egy még meg nem határozott színházi forma irányába.

J. LECLERC: Ezek szerint tehát az avantgárd kifejezés a szinház viszonylatában politikai értelmet öltene. Most már nem csak egy pusztán formai avantgárdról volna szó, hanem elmondhatjuk,hogy a formát egy bizonyos tartass -