Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)

2. Színház, pénz és politika

elidőzni,még ha csak: mulatság okából is, Marie Antoinette és Fersen gróf szerelmi ügyénél - még akkor is, ha a "mélypszichológia" közbelépésének hála,megtudjuk, ó minő meglepetés, hogy XVI. Lajos impotens volt -, avagy a Romanov-család szépséges nőnemű leszármazottéinak kétes személyiségénél - még akkor is,ha leleményes haladó szellemű egyének, a hölgyek honvágyát kihasználva,meghódítják és megszöktetik őket. Igen, az ilyen müvek egyetlen jellemzője, hogy a végletekig hajtják azt a kényelmességet és hazugságot, amely a vaudeville-ek és a limonádé-darabok sikerét biztosítja. Komolyabbak - valamicskével komolyabbak - a hibrid helyszíneken játszódó,félig valóságos, félig elképzelt drámák,amelyekben magasztos, többé-kevésbé a történelemből kölcsönzött alakok - a szerző gőgös szócsövei - cserélnek megfellebezhetetlen eszméket okokról és okozatokról, névtelen erőkről, az "emberi személyiséget" fenyegető veszélyekről stb.

Ez a két drámatipus, eltéréseik ellenére,azonos célt követ: a nézőnek a hőssel való csalárd azonosulását akarják kicsikarni. Ez az azonosulás annál is könnyebb, mivel a hős az első esetben "csillogó",a másodikban pedig fennkölten "bölcs" és megfoghatatlan. Nos, az igazi történelmi drámában a nézőnek semmiképpen sem kell azonosulnia ezzel vagy azzal az alakkal; a cél az,hogy felismerje azt vagy azokat az elemeket, amelyek egy adott korban,több alakon át, a saját korát vetítik előre, tartalmazzák csirájában. Egyszóval: a történelmi dráma érdekessége abból fakad, hogy a nézőnek a cselekményhez viszonyítva távlatot biztosit és ez a távlat lehetővé teszi, hogy a néző a cselekményt bíráló szemmel nézze. E biráló tekintet hiámyában nem marad más, mint az együgyű egyetértés; a biráló tekintet viszont lehetővé teszt, hogy a felismerés egyenértékű legyen a felderítéssel.

Mit kell hát felderiteni? Az egyetlen állandó elemet, amely az egész történelemben mindeddig kimutatható:- 21 -