Adamov, Arthur: Túl az abszurd színházon - Korszerű színház 84. (Budapest, 1966)
9. Hogy is állunk hát Brechttel? - Beszélgetés Roger Palnchonnal és René Allióval
beszélünk arról, amt, mondánk, Rosa Luxemburg és Kari Liebknecht meggyilkolása óta Németországban történt... A német expresszionízmus az alapeszme valamiféle tébolyultságán alapult; és az idealizmus elleni harcban, amelyről az imént beszéltünk, Brechtnek valóban megvoltak a maga pofozóbábui: a saját bajtársai, azok, akik mindent nagybetűvel Írtak. És Brecht /noha számos dolgot megőrzött az expresszionizmusból - és ez csak javára szolgált!/ valóságos hadjáratot vívott az expresszionízmus archetípus-koncepciója ellen, miközben az oroszországi forradalom győzött és berendezkedett... És legkedvesebb Brecht-darabjaim többnyire a harmincas évekből származnak. Mert itt korszakokról van szó... Az én nézetem szerint Brecht nagy, legnagyobb alkotásai a harmincas években Íródtak: az Anya, a Vágóhidak Szent Johannája ebben az időben keletkeztek... Brechtről beszélve az a nehéz - és éppen ez jelzi számunkra a kérdés fontosságát -, hogy teljességgel különböze értékrendekre kell hivatkozni. Lehetetlen nem beszélni a politikáról... Lehetetlen nem beszélni e korszak Németországáról. Lehetetlen nem beszélni a jiddis színházról, a kínai színházról, valamennyi régi hagyományról... Más szóval mindazokról a tényezőkről, amelyek egy adott pillanatban egyetlen ember munkásságában találkát adtak egymásnak. Ua ezen kívül kötelesek vagyunk hivatkozni a Berliner Ensemble előadásaira is. Miért? Egyszerűen azért, mert a legteljesebb pártatlansággal nézve is ebben a színházban rengeteg munka társul egy sor kivételes teljesítménnyel... És azt hiszem, hogy az, aki nem számol a Berliner Ensemble előadásaival, ma nem csinálhat jó színházat. Ez együgyüen hangzik, de igy igaz. Les Lettres Françaises I960, április.- 115 -
