Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Lukács helyesen mutatott rá, hogy ezzel, a drámai kifejezés a következő dilemma előtt áll:

A főalakok legszemélyibb, mélyen jellegzetes vonásai nincsenek már semmiféle belső és szerves kapcsolatban a konkrét drámai összeütközésekkel. Ezért, egyrészről viszonylag igen terjengős előadást követelnek, hogy színpadon egyáltalán észrevehetővé és érthetővé váljanak, másrészről, igen bonyolult eszközöket kell alkalmazni ahhoz, hogy a hősök belső pszichológiai problematikáját egyáltalán össze lehessen kötni a társadalmi-történelmi összeütközéssel. A hős és a társadalmi-történelmi összeütközés közötti pszichológiai kapcsolatok utólagos és bonyolult helyreállítása nem elégséges a dráma szempontjából.Az eredeti egységnek ez a többnyire külsőséges és utólagos előállítása, nagy pillanatokban, különösen a végén, gyakran még lirai extázissal is kiegészül, melynek tartalma aztán igen változatos lehet. Ilyen szubjektív lírával kell utólag pótolni éB művészileg helyreállítani a hiányzó objektív drámai egységet.

Lukács ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy Richard Wagner zene segítségével próbálta legyőzni az újabb drámának ezt az akadályát; az egészen nyilvánvaló, hogy ez a problematika alapvető jelentőségű a zenés dráma szempontjából általában, ebbe azonban, ennek a munkának a keretein belül, nem mélyülhetünk el.

Egészen nyilvánvaló viszont, hogy az összeütközés és jellem egységének elengedhetetlen szükségszerűsége, mind a klasszikus dráma, mind pedig általában a drámai alkotás szempontjából, bizonyos sajátosságokat feltételez az emberek drámai képének az ábrázolásánál, sajátosságokat a drámai jellemábrázolásnál, ezért a következőkben számláljunk elő néhány erre vonatkozó, legfontosabb szempontot.- 96 -