Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Vagyis, az objektive meglévő, a történelmi-társadalmi ellentmondásossággal összhangban lévő drámai összeütközés kibontakozása a drámai személyek megfelelő, szubjektív magatartását igényli, tehát meghatározott, kiforrott, az összeütközés szerinti jellemekkel kell megegyeznie.

Világos, hogy az illető drámák vagy egyáltalán nem, vagy nem ilyen mértékben játszódnának le, ha például Antigoné nem szegülne ellent Kreon parancsának, Lear nem osztaná fel a birodalmát, Hamlet azon nyomban megölné apja gyilkosát, Ferdinánd feleségül venné Lady Milfordot stb.

Hegel nyilvánvalóan erre gondol, amikor a drámai egység közelebbi meghatározásánál arról beszél, hogy a különleges körülmények, jellemek és célok meghatározottsága után, az összeütközés éppen annyira a célok és jellemek szerint alakul ki, mint ahogy az ellentmondásukat is megszünteti, miközben a megoldásnak csakúgy, mint a cselekménynek, egyszerre kell szubjektívnek és objektivnek is lennie.

A dráma szempontjából tehát elengedhetetlen és szükségszerű az összeütközés és jellem egysége /többször jelölik mese és jellem, cselekmény és jellem egységeként is/.

Objektive összeütköző adottságoknak és a cselekvő személyek megfelelő szubjektív magatartásának szorosan össze kell fonódniuk egymással, kapcsolatban lenniük és kölcsönösen feltételezniük egymást.*'^*

Ennek a drámai törvénynek a helyességét Marx és Engels, a Lassalle-al folytatott vitájukban igazolják, amikor megállapítják, hogy a tulajdonképpen szükséges összeütközéshez, amely a korabeli forradalmi helyzetnek megfelelt volna, olyan drámai hős tartozik, akit sokkal inkább képviselne Thomas Münzer, mint Sickingen.

Minden további nélkül érthető, hogy Münzer nem egyeztethető, mint főhős, a Lassalle választotta és feldolgozta összeütközéssel, Sickingen pedig nem lehetne a- 9* -