Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A dráma lényegéről

Itt azonban, elsősorban, az a számottevő, hogy a megnevezett objektiv és szubjektív társadalmi feltételek az okai annak, hogy a drámai és színpadi csúcsformák időben relative későn és földrajzilag annyira különféleképpen bukkannak fel; nem pedig az, hogy a dráma, legmagasabb irodalmi alapmüfajként szemlélve, egyesitette magában a lirát és az epikát, és ily módon logikusan, csak utánuk léphetett fel önállóan.

A drámai csúcsformák létezéséhez elengedhetetlen, már emlitett társadalmi feltételekhez járul még egy további, fontos feltétel: kiforrott egyéni tudat. Ebben az értelemben kell magyaráznunk Hegelt, amikor azt mondja:

A dráma az önmagában már kialakult nemzeti élet terméke... Ehhez a költői kapcsolathoz már tökéletesen fel kell ébrednie az emberi célok, bonyodalmak és sorsok szabad öntudatának és olyan módon kell alakulnia, ahogyan csak a nemzeti lét középső és későbbi fejlődési szakaszaiban válik lehetővé. így a népek első nagy tettei és történetei általában inkább epikus, mint drámai természetűek... és csak később lépnek fel azok az önálló, magányos hősök, akik önmaguktól, önállóan ragadnak meg célokat és hajtanak végre vállalkozásokat.

Az a primitiv kollektiv szellem, amely alacsonyabb kulturfokokon található az embereknél, akadályt jelentett a drámai-színpadi csúcsformák kialakulása szempontjából. Az emberek különféle - csoportokban, egymással vagy egymás számára eljátszott, eltáncolt vagy elénekelt - mágikus, vagy termékenység-rituális rendezvényei az őstársadalomban, kifejezetten közösségi cselekmények voltak, és megfeleltek társadalmilag - szociálisan harmonikus, egységes és hasznothajtó kollektívájuknak. Kezdetben még akkor is meghatározó maradt a kollektiv kötöttség, amikor már kifejezett mimus lépett fel, aki pedig, tulajdonképpeni lényegénél fogva, megköveteli a játszók és a nézők közötti ellentétet.- 76 -