Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)

A színház művészete

Ennek megfelelően, valamely színpadi műalkotás stílusbeli rendszerezésére irányuló törekvésnél, nem egyes kifejező eszközeinek valóságközeli vagy valóságtávoli ábrázoló módjából kell kiindulni, hanem egyedül és kizárólag az ábrázolás tartalmából. A módszer, amely ezt a követelményt abszolút elvvé emelte, a realizmus : a realista-tartalmi ábrázolás feltétlen elsőbbsége mellett, minden stilusfajtát egyesíthet magában.

Ha a színpadi előadásnál helyesen veszik figyelembe az eszközökül felhasznált müvek stílusa és az előadás önstilusának a viszonyát, vagyis, ha a fő figyelmet a lényeges tartalomra,a drámában leglényegesebbre és nem a „részletekre" irányítják: akkor például egyáltalán nem létezhet a színpadon „naturalista" tultengés.

Idézzük ezzel kapcsolatban mégegyszer Nyemirovics- Dancsenkót:

A szinpadmüvészetről alkotott felfogásomnak csaknem legfőbb törvénye, hogy non létezhet a színpadon "tultengés". Ha csak annyit tettek, hogy helyesen ismerték fel és helyes irányba terelték a magot, az alapvető feladatot és az átfogd cselekményt, már egyáltalán nem lehet mértéktelen vagy túlzott szemleletesség a színpadon. Ha azonban az előadást, a színészek és a rendezők temperamentumát, már alapjaiban, hamis irányba tereltek, nem különösen erőteljes temperamentum megnyilvánulás is túlzásként hathat .33.

Rendező és drámaíró

Tehát a „színház" összkomplexumához, amelynek sajátos törvényeit igyekeztünk eddig leimi, összefoglalva, az alábbiak tartoznak:

1. a színdarab és szerzője;

2. a színház intézménye, a maga sokrétű speciális berendezéseivel;

3. színházi közönség és színházi kritika;- 50 -