Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A színház művészete
szüntetésére" stb. /jóllehet ez lényegesen közrejátszhat benne!/, hanem olyan élményeket kell teremtenünk a színpadon, amelyek lehetővé teszik közönségünk közvetlen, aktiv részvételét. A szinházmüvészet tehát nyilvános, messzemenően tömeghatáson alapuló művészet. Ennek a jellegének megfelelően, a szinház, legmagasabb formájában, olyan témákat ábrázol, amelyeknek problémái nyilvános fórum - éppen a színpad - előtti tárgyalást követelnek, tehát a szó legszélesebb értelmében vett nagy nemzeti és társadalmi témákat, ezen túlmenően, az úgynevezett általános emberi problémákat, amelyek széles nyilvánosságot érdekelnek és felébresztik közreműködésüket. Azt a megállapitást, amellyel korábban találkoztunk, hogy a szinház tudja vissza adni az élet relative legtökéletesebb képét, ilyen értelemben kell tovább konkretizálnunk. Kiegészítendő ez továbbá abban az irányban is, hogy a szinház - ismét bizonyos eltérés más műfajoktól - ezt a lehetőleg totális életet ok és hatás kölcsönhatásán alapuló, időbeli-térbeli történésfolyamatban ábrázolja. Már rámutattunk, hogy a színházművészetnek ez a közvetlen és elengedhetetlen viszonya az élethez, természetesen, nem azt jelenti, hogy mintegy az élet sima valóságmásolatát vigyük színpadra. Inkább arról van szó, hogy az életet művészileg megformálva, felemelve, bölcsen elrendezve, minden esetlegességtől megszabadítva és perspektivikusan megrajzolva, közel vigyük a nézőhöz. Sztanyiszlavszkij igen jól fejezte ki ezt, amikor azt mondja, hogy a színháznak nem utánoznia kell a nézőit, hanem fel kell vezetnie egy magas lépcső fokain. A művészet nyissa fel a nép szemét az önmaga alkotta eszmék számára.1°- 25 -
