Münz, Rudolf: A dráma lényegéről - Korszerű színház 82-83. (Budapest, 1965)
A dráma lényegéről
epikában a természettel is. A drámában, különösen a tragédiában, a lelkiismeret a tulajdonképpeni játéktér, az ember lelke, az epikában az egész külső és belső világ; a drámában csak a lényegeset szabad kiaknázni, azt, ami az emberi természetben mindig ugyanaz marad, az epikában a jelenségek egész terjengősségét. Ezzel Otto Ludwig igen szemléletesen körvonalazza a drámának az uj elméletben, jól és jellegzetesen az „emberek egymásközötti viszonya" kifejezéssel jelölt sajátosságait.^* Csak akkor válhat azonban érvényessé mindaz, «mi az emberek egymás közötti viszonyán belül ábrázolható a drámában, ha a meghatározott összeütközéssel megadott objektivum elválaszthatatlan egységet alkot a különleges drámai egyéniségek szubjektív magatartásával. Ezért válik olyan kiemelkedő jelentőségűvé a drámai alkotásnál az összeütközés és jellem egységének a törvénye. A drámának az emberek egymásközötti viszonyára,vagyis kizárólag azoknak a problémáknak az ábrázolására történő korlátozása, amelyek meghatározott összeütközés keretén belül játszódnak le az emberek között, azt jelenti tehát, hogy például természeti képeket, az egyes színhelyek részletes leirását, a dologi világ ábrázolását stb. - amennyiben nem fontosak ezeknek a közvetlen emberi kapcsolatoknak a szempontjából - mellőznünk kell a drámában. A dráma, ezen a téren is, a legnagyobb ellentétben áll az epikus ábrázolással, amely az életet a maga széles gazdagságában és minden részletében ábrázolni képes. Shakespeare Macbeth.iében például, ilyen lakonikusak a szin-megjelölések; Szin: Skócia A negyedik felvonás végén; Anglia Az egyes utasitások mintegy igy hangzanak: „Mező". „Szabad térség". „A palota előtt".- 102 -
