Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

A szocialista realizmus

nyújthat. Ezért fel kell hívnunk a zeneszerzőket, hogy lépjenek szoros együttműködésbe a drámaírókkal. Igen fontos ez a vígjáték számára Is. Minél jobban törekszik a színész arra, hogy meggyőzze a nézőt: a szín­padon minden úgy történik, mint az életben, annál kevésbé van szüksége zenére az előadásnak. De ha a szatirikus színdarab a karikatúra és a hiperbola eszközéhez nyúl, ak­kor jó, ha megjelenik a zene is, mert a nevetés még ellen­állhatatlanabbá válik, ha ezzel az éles aranyosőrü madár­kával lép szövetségre. Ez a műfaj nálunk még mostohagyerek. Igen fontos a színház és a drámairodalom kölcsönös kapcsolatának kérdése. Ml a drámairodalom? A drámairodalom az irodalom ré­sze. Mit jelent számunkra a szépirodalom? Ez a műfaj a gondolkodásnak, érzésnek és alkotásnak igen fontos társa­dalmi aktusa. A társadalom itt meghatározott képviselőin keresztül, ilyen irányú tehetséggel felruházott ügynökein keresztül az önismeret, önbirálat, szervezkedés aktusát hajtja végre. Ez pedig hatalmas, tudatos társadalmi aktus. A drámairodalom már azelőtt is betöltötte ezt a sze­repkört, bár gyakran visszataszító célok érdekében avagy gyöngén és nem tudatosan tevékenykedett. Mielőttünk csak a fejlődés amerikai utjának ideológusainál találkozhatunk hozzánk többé-kevésbé közelálló formákkal. Ennyit a drámairodalomról. És a színház? A színház önmagában véve /a drámairodalomtól elte­kintve/ olyan intézmény, amelynek célja, hogy minél na­gyobb hatást gyakoroljon a közönségre előadások rendezésén keresztül. Az „ideális színház" olyan színház, amely kitű­nő gramofon módjára lényegében azt mutathat be, amit csak akar: felteszel egy lemezt és a gramofon lejátssza. Ha a színház valóban jó, akkor jól fog játszani, ha a színház rossz - akkor rosszul. De a színház nem olyan egyszerű do­log, mint a gramofon és technikai, valamint specifikus ki­fejezőeszközei segítségével átdolgozhatja a drámairodalmi- 85 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom