Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
Gogol Revizora és Meyerhold Revizora
A Bubusz további lépést jelent ezen az utón. A kritika nem értette és szidta ezt az előadást, pedig sok szellemes ötletet találhattunk benne, amelyekben Meyerhold oly gazdag. Es ha nem sikerült is kinevettetni Lisztet és Chopint - ami pedig Meyerhold szándéka volt -, a zenei kiséret váratlan ritmikai arányosságot kölcsönzött az előadásnak. Meg kell mondanom, hogy már régen álmodoztam, sőt beszéltem is arról, például a zenés drámáról tartott előadásomban, hogy a drámai szerkezetnek, hogy úgy mondjam, puhányságát alá kellene vetni az opera és különösen a balett arányos ritmusainak. Mig e két utóbbi műfajt drámaibbá kell tenni, azaz realisztikusan izesebbé kell tenni eszközeiket, addig érzésem szerint a drámát - bizonyos óvatos mértékben - feltétlenül ritmizálni kell. A zene által meghatározott mozgás ritmusának egyúttal a térbeli ritmikában is ki kell fejeződnie, hogy úgy mondjam, a színpad grafikai rajzának nagyobb pontosságában, a cselekmény minden pillanatában. Itt, akkori véleményem szerint bizonyos szerephez juthatott a konstruktivizmus is. A Bubusz szemmel láthatóan közeledett mindehhez. És ugyanakkor az időnek és a térnek ez a ritmikus kompozíciója nem fojtotta el a darab belső hitelességét, azaz társadalmi karikatúra jellegét. Nem meglepő, hogy a Bubuszt követő nagy vitán nem mehettem el amellett a tény mellett, hogy Meyerhold nagy mértékben közeledik ahhoz a színházhoz, amelyre nekünk szükségünk van. Meyerhold csatlakozott véleményemhez és hangsúlyozta, hogy valóban tudatosan halad a „szociomechanika" felé, ahogy akkor e tendenciát neveztük. A Búbússzál párhuzamosan, ugyanazokon az elveken épült fel az Üvölts Kinai^* ez a rendkívül tökéletes agitációs darab, amelyet azonban egy kissé mégis túlterheltek az etnográfiai „kinaiaskodás" elemei.- 36 -
