Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)

Meyerhold színháza

előadásai visszatükrözték ezeket az érzéseket is, de mintegy mellékesen, az előadás lényegét nemigen érintve.

Miben mutatkozott meg Meyerhold érzékenysége, amelyről a cikk kezdetén beszéltem? Abban, hogy egyrészt rendkívül magas művészi formába öltöztette a futurizmust, a művészetnek ezt az ujburzsoá formáját, másrészt pedig igen eredetien és jó érzékkel alkalmazta forradalmunknak plakátos-röpgyüléses korszakához. A forradalomnak szüksége volt plakátra és röpgyülésre, emellett azonban némiképp megbékült a futurista módszerrel. A futurizmus számára elérhető volt a plakát és a szellemesen megrendezett röpgyülés. De nem tudott festményeket adni, drámát adni.

A forradalom azonban erősödött, győzött és átlépett az építkezésbe. S ekkor az egész országban visszhangzott a kiáltás: elvtársak, nézzetek körül! Elvtársak, tanulmányozzátok országotokat, ellenségeiteket, barátaitokat, önmagatokat! Elvtársak, lépjetek közelebb a valósághoz, az ország ügyeihez! És amikor ez a hangulat végleg kiformálódott, kiderült, hogy a futurizmus szembenáll ezzel a szellemmel s furcsa disszonanciát teremt ebben a vonatkozásban.

Milyen különös képeket láthatunk a szélsőbaloldali festők kiállításain, amelyeken az alkotók most szorgalmasan és némiképp cinikusan tájkutató jellegű festményeket és forradalmi „műfajokat" alkotnak! De azt, amit sok kisebb tehetség alkot, miközben mintegy cipelteti magát a számára érthetetlen áradat hátán, Meyerhold mindenkinél korábban kifejezte annak a sajátos, hihetetlenül tanulságos és bonyolult folyamatnak során, amely alatt sajátos, színpadias-forradalmi futurizmusának korszakitól mostani, szintén mélyen sajátos színpadi-forradalmi realizmusáig eljutott. Ugyanez a Toller panaszkodott, hogy a Revizor próbáiból Ítélve - amelyeknek résztvevője volt -, Meyerhold „naturalizmusba süllyed". Toller meggyőzően akarta bizonyítani, hogy a naturalizmus burzsoá dolog és a prole32 -