Lunacsarszkij, A. V.: Viták és kritikák - Korszerű színház 80-81. (Budapest, 1965)
A szovjet hatalom színházi politikájának alapjai
Vlagyimir Iljics soha nem tartotta magát művészeti szakértőnek, de ezzel kapcsolatban teljesen határozottan kifejtette véleményét. Kitünően felismerte azt, hogy a proletár kultúra eléggé suta és gyerekes müvekkel kezdődik, dí ezeket gyámolitani és támogatni kell, hogy kinőjenek gyerekcipőjükből. Ha a proletariátus egészséges, hozzákezd a felvirágzó korszakok művészi módszereinek tanulmányozásához, azaz a klasszikusok módszereinek tanulmányozásához és igy a proletár kultúra túlnőhet a múlt legmagasabb rendű kultúráin, de csakis akkor, ha technikailag kijárjuk mindezeket az iskolákat, ami pedig nem megy egyik pillanatról a másikra. A futuristákkal kapcsolatban viszont Vlagyimir Iljics világosan látta, hogy ez az irányzat nem a felvirágzás művészete, hanem a hanyatlásé, és azt is felismerte, hogy miért: mert nem hordoz gondolatot, tartalma nem világos, eluralkodik a forma és ez az első jele annak, hogy harsogó hangja ellenére is beteg kultúra szülötte. Ebből az következik, hogy erősen emlékezetünkbe kell vésnünk: a proletariátusnak a maga kultúráját kell megteremtenie. A régi osztályok eredményeit saját felépítményeinek elemeiként -használja fel, amellett azonban át is alakitja őket. Ehhez azonban mesterré kell válnia. Tehát: meg kell őrizni és el kell sajátítani a régi kultúrák vívmányait. Ezt mondja pártprogramunk is. De pártprogramunknak van egy hiányossága: semmit nem mond az uj proletár művészetről, csak arról beszél, hogy meg kell őrizni és el kell terjeszteni a régi művészetet. Ez a hiányosság azonban igen jellemző: ahhoz a gondolathoz vezet el, hogy miért fogta meg pártunk a dolognak ezt a végét, nem pedig a másikat. Nyilvánvaló, hogy a párt ezt a részt fontosabbnak tartotta mindaddig, amig a proletár művészek nem válnak mesterré. Első feladatunk tehát az volt, hogy megőrizzük a régi művészetek eredményeit.- 11
