Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

III. Az előrehaladás

váló társadalmi erők abszolutak és ezeknek az erőknek ösztönös felismerése nagyszabású csúcspontom biztosit. Ily módon aztán elhanyagolja az összeütközés, az ok és az okozat közötti törés pillanatát.

Egy mozzanatból kiderül, hogy az iró tudatában van ennek a problémának és keres is valamiféle megoldást. A probléma kulcsa abban az eseményben rejlik, amely Agate végső beszédét megszakítja - ekkor érkezik ugyanis a hir, hogy Leftyt megtalálták „a garázs mögött, golyóval a fejében". Most látjuk, milyen zseniális ötlet sugallta a dráma óimét, és ez is feltárja Odeta ösztönös érzékét a drámai igazság iránt. A cim felkelti az igényt valamilyen mélyebb egységre; erre az egységre azonban a cselekmény csak helyenként utal. Lefty halála nincs előkészítve,nem kap megfelelő drámai formát, holott úgy tetszik, mintha betetőzése volna a cselekmény magvát alkotó viszonyulások sorozatának, mintha a dráma alapjául szolgáló társadalmi konfliktusok lényegét süritené magába.

A Leftyre várva még enélkül az alapvető előrehaladás

1 T ß

nélkül is megdöbbentően hatásos. A Halálom napjáig * cimü drámában már más a helyzet. Itt a drámairó személyes konfliktust jelenit meg. Ernst Tausignak környezetével vívott harcában nem a tiltakozás egyetlen pillanata kristályosodik ki; ez a harc hosszú és gyotre^mes folyamat, amelynek során a hős forradalmi akarata a megterhelés következtében a pattanásig feszül. A témaválasztás élesen jelzi Odets fejlődését, ám témáját most sem tudja teljesen kifejleszteni. Rendkívül világos rövid villanásokban mutatja be a szereplő személyeket. A módszer ugyanaz, mint az Ébredjetek és daloljatokban: a hangsúly az apró félelmeken, reményeken, emlékeken van. Az első jelenetben Baum azt mondja: „Valaha békés ember voltam, aki -tulipánokat ültetett." Tilly a lánykoráról beszél: „Nyaranta a saját fáinkról ettem a szedret. A nyár végén a föld is megrohadt a lehulló gyümölcs alatt."- 62