Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

II. Az expozíció

része a drámának és alá van vetve a drámai konfliktus szabályainak, a tájékoztatást drámai formába kell öltöztetni. A Baker által kiemelt kérdések: ki, hol és mikor - benne foglaltatnak a cselekményt elindító jelen és múltbeli viszonyulásokban. Ha a drámaírót csak a színpadi cselekményben megjelenítendő történet érdekli és nem elemezte a társadalmi környezet felépítését, akkor bizonyos, hogy az expozíció anyagát a lehető legstatikusabb formában mutatja be. Ha a dráma kezdetét abszolút kezdetnek tekintjük, akkor az előzetes tények bemutatásának nem adhatunk drámai elevenséget - legyenek bár ezek a tények akármilyen hasznosak. A magyarázat, bármilyen ravaszul rejtjük is el, mégis magyarázat marad. Ha a kezdeti jeleneteket csak magyarázó jeleneteknek tekintjük, akkor bizonyos, hogy unalmasak vagy csökevényesek lesznek; ilyenkor a drámairó csak előre néz, alig várja, hogy megtisztítsa a terepet és nekivághasson a dráma lényegének.

A dráma kezdete azonban korántsem abszolút, hanem csupán egy szélesebb történet egyik pontja. Ez a pont világosan meghatározható és a történet fejlődésének szemszögéből szükségképp rendkívül Izgalmas - hiszen ezen a ponton születik meg valamiféle, veszélyekkel terhes döntés; a tudatos akarat, valamilyen meghatározott cél érdekében, koncentrált konfliktusba bocsátkozik. Az ilyen döntés maga is nagyszabású csúcspontot jelent és pusztán magyarázatokkal nem eleveníthető meg. Ellenkezőleg; minden leiró elem összezsugoritja a döntés jelentőségét és elhomályosítja értelmét. Kivel ez a szituáció egyben a dráma kulcsa, a statikus vagy fejletlen expozíció az egész dráma mozgását súlyosan megkárosítja.

Hogy ezt a döntést megértsük, ismernünk kell körülményeit. Amikor a függöny felmegy, a néző előtt nem állhat olyasvalaki, aki most dönt egy olyan ügyben, amelyről a néző semmit nem tud. Az expozició kifejezés, a cselekmény első ciklusának vonatkozásában, nem teljesen jogtalan;- 33 -