Lawson, John Howard: Drámaépítés - Korszerű színház 79. (Budapest, 1965)

I. A folyamatosság

egyenértékűek a szinpadi cselekmény kiterjesztésével.Ezértvan szükség a londoni és a nyugat-afrikai jelenetekre.

Amikor a függöny felmegy, olyan jelenetet látunk, amely, a Nyugat-Afrikéból érkező utasok vesztegzára kapcsán, közvetlen formában veti fel a konfliktust. A vita félbeszakad, amikor Stackpoole asszisztense megvágja magát egy kémcsővel, amelyben a sárgaláz mikrobáit tartják. Gyors akció: Stackpoole, aki már túlesett a betegségen, vért ad neki. így a veszély, az emberi probléma, a betegséggel vivott, még korántsem befejezett harc azonnal drámai formában vetitödik ki. Ezután gycrs változás: Nyugat- Afrikában vagyunk, tizennyolc hónappal korábban. Az átmenet formája nagyon ügyes; tam-tam dobok szólnak a sötétségben, majd a világítás lassan erősödik fel. Itt ismét megkapjuk az emberi vetületet - a magányos, kétségbe esett férfiak a dzsungelben - és látjuk a tudomány küzdelmét: dr. Stokes-nak sikerül sárgalázat oltania egy indiai rézusz-majomba. Ismét sötétség és halljuk, amint egy kvartett énekel: „Ma forró lesz az este az öreg városban." A Columbia-táborban vagyunk; átléptünk az 1900-as év Kubájába.

Mindkét átkötés több szempontból figyelemre méltó.

1. A hangot a drámai mozgás kiegészítőjeként használják;

2. értékesítik a hirtelen kontrasztokat; a tam-tamok törik meg a londoni laboratórium hangulatát, nosztalgikus dal hasit bele a dzsungel csendjébe; 5- a helyszint és az időpontot szerény és ugyanakkor kristályosán tiszta eszközökkel szabatosan meghatározzák.

A kubai jelenet azzal kezdődik, hogy a színpadot katonák sziluettjei szelik át, akik hordágyon holttesteket szállítanak. Ily módon a szerző erőteljesen érzékelteti a halált, érzékeltet egy egész hadsereget, amelyet ismeretlen ellenség pusztit, és a dráma gazdagodik társadalmi mélységben. Ebben a fenyegető végzetben nyoma sincs a metafizikának; a kór olyan ellenség, amellyel szembe kell nézni, amelyet le kell győzni.- 14 -