Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)
A dráma integrálása
ba minden egyes hozzászóló beleírja a maga igazát (és legtöbbször saját témáját is). Az effajta polifón cikkecskék sokszor ellentétes, egymással is vitázó gondolatokat állítanak az olvasó elé mindenfajta állásfoglalásra vagy kritikai lezárásra való törekvés nélkül. Nem lehet természetesen általánosítani: a viták, ankétok, melyek a közelmúltban hihetetlenül elszaporodtak, számos értéket is mutatnak. Nagyon olvasmányosak, olvashatók és rendelkeznek bizonyos lényegre utaló, vonzó demokratizmussal. Másrészt a poliekrán alkalmazása a művészetben figyelemre méltó távlatokat nyit meg: A szinpadi, vagy filmhatás érdekében az újfajta technikai eszközök, lehetőségek felhasználásától a rokon műfajokban nagyon érthető módon elterjedt divatig. (Egyébként a művészi gondolkodás kezdeti fokon történő poliekrani zálódásának klasszikus példái a több önálló történetet összeillesztő film vagy a fejlődés későbbi szakaszában az "el a koncepciótól az apró ötlethez" jegyében született néhány soros aforizmák, paradoxonok, gondolatok viszonylag nagyszabású produkcióvá duzzasztása, melyek abból a tényből nyerik létjogosultságukat, hogy hasonló méretekben fejeztek már ki nagy gondolatokat is. Szellemes meglátások és töredékek mikrokonfekciói ezek, s kacéran éreztetik, hogy a géniusz atomjai, hogy kétség kivül hatalmasak, csak a szerző tömör és szemérmes, röviden: olyan gondolatok hathatós termékei, melyek nem kényszerültek valamely véleményt vagy világnézetet szolgálni .) Az a tény nyugtalanító ebben, hogy e formák, melyek valójában nem csupán formák, a szükséglet és a kötelesség alól kibújva, kertelve, kárpótlásul a kritikus pillanatban egyszerre fölöttébb egyértelmű álláspontot, elvi álláspontot foglalnak el. Minden ilyesfajta poliekrán voiceband mögött - mely annál élénkebb és rokonszenvesebb, minél improvizáltabb és szabadabban variált - mindenekelőtt a tárgyra vonatkozó, egységes, szintetikus szemlélet nyugtalanító hiányát érzem,- 8 -
