Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A hős rehabilitálása

hőse, hanem a harcok és forradalmi ideálok kiemelkedő képviselője, a néptömeg mozgató ereje - a forradalmi hős.

Visnyevszkijnél az Első lovashadseregtől az Optimista tragédiáig megtett ut elsősorban a komisszárnő - mint szinpadi alak és mint elv - genezisét jelenti. Egyedül van a kollektívával szemben, később annak élére áll, bár - képletes értelemben - a főhős mindvégig a tengerészezred marad. Pagogyin2^* az Ének a feňszérőitől eljut a Barátunk Gá.iáig. ahol a címszereplőnek az iparosítás viharában és zűrzavarában már sajátos emberi arculata van, szenved, szeret, töpreng stb., miközben a főhős - megintcsak képletesen - a közösség marad, a gyár szervezete és harca a magasabb életszínvonalért. Majakovszkijnál ugyanígy: egyik oldalon áll a Buffo-misztérium, ahol az egyének csak az eszme absztrakciói, az ember karikatúrái, aforizma minták, másik oldalon pedig a Gőzfürdő vagy a Poloska, hatalmas szatira-tipusokkal a középpontjában.

Megszületett tehát a forradalmi hős, korunk klasszikus drámahőse, legyen az forradalmár vezető egyéniség, mint Visnyevszkijnél vagy Trenyovnál,2^* vagy egyszerű "sorkatona", akit a művészi stilizálás különít el, választ ki a tömeg-ismeretlenségből és kelt életre jellegzetes szociális és egyéni karakterként, mint Pagogyin Puskás embere.

Ezek az alakok magukon viselik a nagyformátumú hős valamennyi jegyét: valamennyi kor legmerészebb és legnemesebb gondolatait képviselik; soruk összefonódik a forradalom sorsával, életük egyet jelent a forradalom életével; a forradalmat fenyegető veszély őket is fenyegeti, személyes harcuk - harc a forradalomért, haláluk - meghalni a forradalomért. A hősök un. magányossága és a tömegekhez való viszonya között dialektikus feszültség van, feszültség egyéni utjai és a történelem között: a forradalom közegében nagy emberi sorsokat élnek át és a forradalom művészi megjelenitése ilyen sorsokból tevődik össze.- 56 -