Karvas, Peter: Drámaírás ma és holnap - Korszerű színház 76. (Budapest, 1964)

A dráma integrálása

I

I

tell okvetlenül színpadon eljátszani, összecsapásokat, melyeknek bekövetkezése nem törvényszerű.

Az ilyen témák vezették dramairásunkat az architektúrától az anatómiához és végül az atomizáláshoz: a gondolattól az ötletekhez, az érzéstől a hangulatokhoz, a korszakot megvilágító villámcsapástól a pillanatot felvillantó epizódhoz, egyetlen alapvető filozófiai ellenponttól a filozofáló ellenpontozgatáshoz, a monolitikus cselekménybonyolitástól a mesélgetéshez.

Azok a müvek, melyeket hosszú éveken át úgy emlegettünk, mint kulcsdrámákat, valójában kétszer voltak kulcsdrámák: először amikor kinyitották a színpadra vezető ajtókat, másodszor pedig amikor végérvényesen be is zárták maguk mögött.

És ami a legrosszabb, még elméletet is gyártottunk minderre, tudományos és dialektikus magyarázatot: a konfliktus inflációját úgy értelmeztük, mint uj tipusu konfliktust, effektiv gyengeségét mint a dráma reneszánszát, éles és erőszakos aktualizálását, az élet drámai vizsgálatának poliekranizálódását mint útkeresést, uj fajta kifejező eszközök kutatását, az anatomizálódást és atomizálódást pedig, mint a gnoszeológia és a látószög kiterjesztését az élet igazságaira; a drámai forma általános dekomponálását a konvenció elleni tiltakozással magyaráztuk, az újonnan kialakult konvenciót pedig korszakalkotó ujitásnak tartottuk, mely pillanatok alatt keletkezett.

Bizonyára nem szükséges hangsúlyozni, hogy a drámai koncentráció nagy és nehéz művészet, mig a dekomponálás viszonylag könnyű munkát jelent. A dekompoziciós elmélet tehát kétség kivül kényelmes és vonzó, csábitó, üditő elmélet - hatalmába is kerit időnkint mindannyiunkat. Az vesse ránk az első követ, aki elkerülte bűvkörét. Vagy inkább az vesse ránk az első - konfliktust.- 23 -